avagy mihez, mit igyunk?

2018. március 09. 10:59 - Szeszmeralda

Egy új szerelem-

-avagy a homok aranya

 

gedeon_2.jpg
Be kell vallanom nektek, hogy ezt a frappáns alcímet nem én találtam ki, hanem az egyik nagyon kedves beszállítónk. Róla azt kell tudni, hogy állandóan rám akar tukmálni mindent, és addig jár a nyakamra, ameddig be nem adom a derekam, és nem rendelek tőle. De el kell ismernem, hogy sosem bánom meg az ajánlását, mert mindig nagyon jó borokat sóz rám a végén. Nem történt ez másképp a legutóbb sem. Azt már mondtam nektek, hogy nagyon szeretem az Ikon pincészet rajnai rizlingjét, de átmeneti készlethiány lépett fel (ebben szerintem nekem elég nagy szerepem volt) így muszáj volt keresnem egy új pincészetet, amelyiknek van rajnai rizlingje. Én régen nem figyeltem fel erre a fajtára, pedig igazán különleges.

Egy pár szót had írjak nektek róla, ígérem nem lesz kisregény. Nevét származási helyéről, a Rajna mellékéről kapta. A rajnai rizling az egyik legnemesebb szőlőfajta a világon. Kényes, mint egy királylány, ám az biztos, hogy ilyen ezerarcú fajtát ritkán látni. Készülhet belőle hallatlanul intenzív, mégis könnyed, elegáns és gyümölcsös bor, amely a magas savtartalom miatt nagy érlelési potenciállal rendelkezik. Készülhet belőle száraz bor, félédes, édes, már szinte aszú szerű bor is, ha sokáig a tőkén hagyjuk. Mert ugye olyankor koncentrálódik a szőlőben a cukor, miközben vizet veszt. Szóval végtelen variációja van.  Nálunk szerintem mostanában kezd elterjedni, a Balatonon nagyon szép borok készülnek belőle.  Németország, és Franciaország az igazi hazája. A belőle készült bor jellegzetessége a zöldalmás, barackos, virágos íz,-illat világ. Ha édes, akkor a mézes aroma, diós, aszalt gyümölcsös jegyek a jellemzőek. A nagy érlelt rizlingek viszont egy nagyon jellegzetes petróleumos illatot árasztanak magukból. 

Na szóval mindjárt ráuszítottam a kedves beszállítót, hogy hozzon nekem egy-lehetőleg olcsó-és nagyon jó rajnai rizlinget. És hozott! Azóta már nem tudom, hogy a hanyadik kartont rendelem, mert szinte mindennap ezt iszom. A Gedeon pincészetről van szó, Izsákról. Aminek azért is örülök nagyon, mert a "megvetett" alföldi, homoki borról van szó, ami nem igazán örvend nagy népszerűségnek, szerintem egyből mindenkinek egy savanyú, ihatatlan bor képe jelenik meg, ha rágondol. Hát ez a bor rácáfol erre, isteni virágos íze van, icipici édes ízérzettel. Annyira kedvet kaptam-meg persze a hosszas rábeszélés eredményeképpen is-, hogy rendeltem tőlük kb. mindegyik borukból, és árulom is őket. Ami még nagyon tetszik, az az, hogy feltámasztják a régi fajtákat, a kövidinkát, az ezerjót, a cserszegi fűszerest, az arany sárfehéret, ami Izsákról származik. Amúgy kicsit visszatérve a homoki borokra, ha nem lettek volna, nem is lenne szőlő nálunk, ugyanis a filoxéravészt csak a homokon termő szőlők tudták átvészelni, mivel a homokban nem tudott megmaradni a tetű, mert mindig beomlott a "háza". 

És hogy mihez ihatjuk? Én mostanában mindenhez! De leginkább magában. Viccet félretéve, nagyon harmonizálnak a thai ételekkel, a grillezett halakkal, rákokkal, de egy sült csirkével,  egy kecskesajttal is érdemes összekóstolni. Ha édes a rizling, akkor olyan ételek passzolnak hozzá, mint a mi tokaji borainkhoz. Hogy azok melyek is? Írtam már erről is... de mondjuk egy creme brulée-hez, vagy a klasszikus libamáj kombóhoz isteni finom. Komolyan mondom, kedvet kaptam este megint ezt inni! És természetesen nem győzök elég hálás lenni annak a remek embernek, aki ezt a pincészetet a figyelmembe ajánlotta.:-D

 

 

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://milyenbort.blog.hu/api/trackback/id/tr6013707516

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sebolx 2018.03.10. 18:40:52

Végre valaki felhívta a figyelmet a homoki borokra! Sajnos én is alig iszom homoki bort, pedig volt szerencsém néhány igazán kitűnőhöz korábban.
avagy mihez, mit igyunk?
süti beállítások módosítása