Teljesült egy vágyam! Minden reggel, hét napon keresztül pezsgővel indítottam a reggelt! Jaaaj, de jó volt, folytatnám most is, de sajnos véget ért az egyik legszebb nyaralásunk. És hál' istennek volt a csapatban egy hozzám hasonló pezsgőimádó, szóval nem volt kérdés, hogy minden reggel azzal nyitunk. Istenien illett a serrano sonkához, amiból annyit ettünk, hogy kis túlzással már a fülünkön folyt ki! Hogy miért fogyott ennyi pezsgő, és sonka? Mert valami elképesztően olcsó volt mindkettő, sőt minden nagyon olcsó volt! Mostmár biztosan nagyon kíváncsiak vagytok, hogy hol is nyaralhattunk?

A sziget neve Fuerte Ventura, ez a Kanári-szigetcsoport egyik kis szigete. És már a pezsgők miatt is mondhatnám, hogy maga volt a paradicsom, de igazán a természet miatt az! Lenyűgöző! Nincsenek rá szavak. Pedig az egész sziget csak kőből, hegyekből, és homokból áll, de mégis olyan változatos, ezer arca van. Fehér homok, türkiz tenger, fekete homok, sziklák, hatalmas hullámok, ságra hegyek, vulkáni talaj, virágerdő, millió tarka szín, papagájok, mókuskák, tényleg maga a csoda! Ami még szebbé tette, az az, hogy teljesen turistamentes volt! Ennél jobb dolgot!

De vissza a pezsgőkhöz, és a borokhoz, mert a szakmámat azért ott sem  hanyagoltam el. Ez az igazi elhivatottság!:-D Szóval ezer forintért már nagyon finom tradicionális eljárással készült pezsgőt lehetett venni. A nagy kedvencünk, a Moet Chandon 9 ezer forint volt. Jóóó, azt azért nem ittunk sokszor, sőt inkább csak egyszer. És persze ott voltak a Freixenet pezsgőház csodálatos pezsgői, jobban mondva cava-i, mert a spanyoloknál így hivják. Ök készítik a spanyol királyi családnak a pezsgőket, szóval nem csoda, ha királylánynak éreztem magam. A legmagasabb kategóriájuk a reserva real, de azt nem lehetett a boltokban kapni, hiszen az már a csúcskategória, és nem is készítenek belőle sokat. Az alatta lévő kategória a cordon negro, hát azzal is elvegetálnék életem végéig...és most annyira éreztem az ízeket! Mert ugye a pezsgőnek alapvetően nincsen nagyon erőtleljes íze, de ebben a fajtában éreztem azt a bizonyos "toastos" jelleget, ami az érlelés során keletkezik a pezsgőben. Tudtátok, hogy ezzel a fajtával koccintottak a MIR űrhajó fedélzetén '95 szilveszterén!? Tudtak élni!:-D

Nagyon sokat koktéloztunk is, de egy pár nap után visszatértem a borokhoz. Nah, hát azokról már nem tudok olyan lelkesedéssel áradozni, de valószínű a tudatlanságom volt az oka, hogy nem mindig tudtam jót választani. (Istenem, mindenhez én sem érthetek!) Az alapján próbáltam választani, amit megtanultam az iskolában. Itt is, mint az olaszoknál minőségi kategóriák vannak:

A legmagasabb a D.O.C. ami azt jelenti, hogy meghatározott termőhelyről, meghatározott szőlőfajtából, meghatározott termésmennyiségből készülhet  a bor (meg még egymillió feltételnek kell megfelelniük, de feltételezem, nem éreztek űrt magatokban, ha most ezeket nem sorolom fel). Amelyik boron a grand reserva, és a reserva feliratot látjátok, akkor tudjátok, hogy azok a legjobb borok, azokat bátran választhatjátok.

Utána következik a D.O kategória, itt már nem olyan szigorúak az előírások, de ezek is nagyon magas minőségű borok.

Aztán következik az asztali bor kategória (vino de la tierra), hát ezek olyanok, mint nálunk. Lehet találni egész jókat, de bele is szaladhatsz valami förtelembe is. Azért amiket vettem, azok közül a legdrágább volt a legjobb. Viszont a 2 euros főzéshez vett bor sem volt olyan rettenetes. Minden este főztünk. Olyan garnéllát lehet kapni olyan jó áron, hogy nem hittünk a szemünknek. Ettük is egyfolytában. Meg készítettünk halat, polipot, grillezett kis zöld chili paprikát. Nem akarok szerénytelen lenni (mégis az vagyok), de az éttermekben nem ettünk olyan finomat, mint "otthon". Ah, olyan szerencsések akik ott élnek! Mennyivel másabb élet. Ott senki nem kapkod, nem idegeskedik, mindenki mosolyog. De magunkon is azt vettük észre, hogy úgy lenyugodtunk, képesek voltunk órákig bámulni a hullámokat, és semmire sem gondolni. 

De a kinti éttermekben is háromszoros áron lehet megvenni a borokat, úgy, mint itthon. Én ezt sosem értettem, hogy miért kell ennyire drágán adni? Hallottam már olyan magyarázatot is, miszerint az ételeken nincs nagy haszon, így az italokon kell nagyot kaszálni. Meg szerintem nem a magyar átlaghoz mérik az árakat, hanem a külföldiekhez, és nekik 15-20 euro nem sok. Ha valaki tudja a megoldást, várom a válaszokat.

Érdekes módon viszont nem nagyon láttam sherry-t, pedig az egyik legismertebb spanyol ital az az. De azt már a következő írásomban fogom veletek megismertetni, mert az egy elég nagy kiterjedésű téma.

Szerencsés embernek érzem magam, hogy tavaly a montenegroi, idén pedig ez a nyaralás megadatott nekünk. És köszönöm az én drágámnak, mert az ő sok-sok munkája nélkül aligha jött volna össze. 

Ja, és valóban olyan élőben is, mint a képeken, sőt!:-)