Valahogy úgy siettetném az időt...talán azért, hogy minél hamarabb elteljen az ősz, és a tél. Pedig nem mondanám, hogy nem szeretem az őszt. Az biztos, hogy a színeket tekintve a legszebb évszak. Imádom az erdei avar illatát amikor sétálunk, a fényeket, azt a kicsit már erőtlen, tompább fényű napsütést, ami azért még meg tud melengetni. És rengeteg féle dekorációt lehet készíteni, a sok bogyó, falevél, dísztökök, olyan szép.  De a legszebb dolog benne az, hogy újra ihatok vörösbort. Tudom, ezt már sokszor említettem nektek, hogy az egyetlen jó az őszben, meg a télben ez. Nyáron el sem tudnám képzelni. Mindig csodálkozom, hogy a déli napsütésben ott ülnek az emberek az éttermek teraszán és tolják a vörösbort. No, de nem vagyunk egyformák, igyon mindenki azt, ami jól esik. Csak igyatok! :-) Visszatérve az őszre, és a borra, nincs is jobb annál, amikor este vacsi után, tele pocival begubózol egy takaró alá, nézel egy jó filmet, és közben vörösbort kortyolgatsz. Mennyei! Tényleg azért is szeretem, mert annyira átmelegíti a testemet és a lelkemet. Vérré válik! Ha tőlem vért vennének, akkor az én alkoholomban találnának egy kis vért? :-D Kb. 

De akárhogy is próbálkozom, nem tudom megszeretni a mai divatos vörösborokat. Nekem nem jön be az a könnyed, gyümölcsös íz. Mindig úgy érzem, mintha házi bort innék. Értem én, hogy már nem divat a nehéz, testes, hordó uralta bor, de ezek! Most vitába is szállhattok velem, állok elébe. Mondjuk az egyetlen pozitívum benne, hogy nem vág annyira fejbe, mivel alacsonyabb az alkoholtartalma. Tegnap például volt még egy nagyon extra, prémium borunk, meg egy kis maradék egyszerű borunk. Hát egymás után kóstolva...nah, azt ne csináljátok soha! Ha csak az egyszerűt ittam volna, azt mondom, hogy elmegy. De ezután a jó után egyszerűen szörnyű volt. Nem is ittam meg. Pedig az is egy nagyon jó bornak számít, egy nagyon jó pincészettől. Csak igen, az egyik a mostani könnyed stílusban készült, a másik viszont a klasszikusban. Jó, mondjuk az árukban háromszoros különbség volt. Azért mekkora stressznek vagyok kitéve!  Nagyon érdekes, hogy hogyan is lesz egy szőlőből bor. Mitől függ az, hogy könnyed lesz, testes lesz, hosszan érlelhető, vagy csak egy évig eltartható? Vagy hogy édes, vagy száraz? Erről szeretnék egy picit mesélni nektek. 

Hú, hol is kezdjem? Először is el kell döntened, hogy milyen bort szeretnél készíteni? Ehhez milyen szőlőfajtát kell választani? Mert egy cabernet savignonból például lehet könnyű, de lehet testes bort is készíteni, míg pl. egy portugieserből nem lehet, csak rövid ideig eltartható, könnyed bort csinálni. Ezek után ha már termőre fordul, akkor a hozamkorlátozással kell foglalkozni. Mit is jelent ez? Ugye, ha megritkítjuk a tőkét, és csak kevés fürtöt hagyunk rajta, akkor a tápanyag azok között oszlik el, magyarul sokkal koncentráltabb lesz, mintha roskadozna a fürtöktől. Ebből nyilván jobb minőséget tudunk készíteni. Aztán itt a szüret időpontja. Ez egy nagyon lényeges dolog. A jól megválasztott szüret már fél siker! A szüret után jön az erjesztés, és az érlelés. Ha acéltartályban érleled a bort, akkor azok könnyűek, gyorsan fogyaszthatóak lesznek. Ha hordóban, akkor testesebbek, hosszabb ideig eltarthatóak. De ugye az sem mindegy, hogy milyen hordóban? Újban, régiben? Erőteljesen pörköltben, vagy éppen csak alig égetettben? Zemplémi tölgyből, vagy amerikai tölgyből készült-e a hordó? Mennyi ideig érleled a hordóban? Minél több ideig, annál inkább átveszi a fa, és a pörkölés illat,-és ízjegyeit. Mekkora az űrtartalma a hordónak? Ha kicsi, kevesebb bor megy bele, viszont azt jobban átjárja a hordó. Aztán ha ezzel megvagy, akkor a palackozás. Például a spanyoloknál a reserva megjelölésű bor azt jelenti, hogy minimum 3 évet kell érlelni, ebből1 évet hordóban, a többit palackban. A gran reserva borok 5 évet érnek, ebből 2-t hordóban, 3-at palackban. A palackos érlelés során tisztulnak le az ízek, itt érik össze a bor.  És még megannyi függvénye van a borkészítésnek. Azt gondolom, hogy ez egy igazán csodálatos szakma! Teremtés, alkotás!

Még egy gondolat: itt vannak a külföldi borok. Annyival másabbak, mint az itthoniak. Én ha biztosra akarok menni, van egy kedvencem, egy argentín bor, a Kaiken pincészettől, az mindig ugyanolyan. Bármelyik évjáratból származik, mindig kiszámítható a minőség, Sosem dugós, sosem hibás, és sosem fáj a fejem tőle. Míg a magyarok...De ennek ellenére én sokkal jobban szeretem őket. Valami nekem hiányzik a külföldiekből. Nincs meg bennük az a tűz. Pedig nagyon itatják magukat, pont olyanok, ahogy az iskolában megtanultuk, de mégis...

Hát röviden ennyi lenne, de tudjátok: ha bármi kérdésetek van, forduljatok Szeszmeraldához bizalommal!