Újra itt a nyár, int a napsugár...csak hogy egy ilyen klasszikussal kezdjem a posztomat. Valahogy minden reggel ez a dal jut az eszembe, amikor kimegyek a teraszra.  Azt hiszem, mostmár kijelenthetjük, hogy végre itt a jó idő. Lehet menni  túrázni, strandra, biciklizni, aztán útközben megállni egy (két)  jó hideg fröccsre! Utána pedig otthon főzni egy finom vacsorát, mondjuk egy jó lecsót, mert már szezonja van. Szerintem a lecsó ugyanolyan, mint mondjuk a halászlé, ahány ház, tájegység, annyi változata van. Ki szalonnával csinálja, ki kolbásszal, ki lehúzza a paradicsom héját, ki nem, ki rizzsel, ki tojással, stb. stb. Mi például a végén megszórjuk petrezselyemmel. Nem is gondoltátok volna, igaz? És természetesen egy jó kis szalonnás, sok hagymás alapot csinálunk hozzá. Akkor jó, mikor már szinte zselés állagú a hagyma. Viszont ebbe nagyon kevés fokhagymát és csípőset teszünk. Mi általában galuskával esszük, vagy csak simán kenyérrel, de pitával is nagyon jó!

De miért is erről beszélek, amikor a címben valami silleről írogattam? Szerintem már sejtitek, hogy valószínűleg ez a bor lesz az, ami passzolni fog  a lecsóhoz. Bizony! Akkor lássuk hát, hogy mi is ez a bor, és hogyan is készül?

Már nagyon régi múltra tekint vissza a siller bor, az előző századfordulón még nagyon népszerű volt, de aztán a rozé borok átvették a hatalmat. Úgy alakult ki ez a fajta, hogy régebben még nem külön-külön ültetvényeken volt a vörös, és a fehér szőlő, hanem vegyesen. Akkoriban nem csináltak nagy ügyet belőle a gazdák, egyszerre szüretelték őket, és együtt dolgozták fel őket bornak. Ebben az időben még lassúak voltak a feldolgozási módok, nem úgy, mint manapság, ezért volt ideje a színagyagoknak a héjból kioldódni. Ennek köszönhetően egy mélyebb, rózsaszínből sárgába hajló bort kaptak, mivel oxidálódott a bor. Szerintem olyanok lehettek, mint most az elöregedett borok. De aztán, mint minden más területen, itt is elindult a fejlődés, és két ágra szakadt a borkészítés, a fehérre, és a vörösre. Innentől kezdve csak vörösbor szőlőből készülnek itthon a sillerek, az eljárás is azonos a vörösbor készítéssel, annyi különbséggel, hogy rövidebb ideig erjesztik a héjon a szőlőt, tehát nem oldódnak ki belőle  annyira a szín,-és ízanyagok, mint a vörösnél. Általában 12-48 órát áztatják, amíg a rozé borokat néha csak pár óráig. Lényegében csak ez a különbség a két fajta között. 

 A hosszabb áztatási idő miatt az Ízében, és illatában már megjelennek a vörösborra jellemző jegyek, mint a szeder, cseresznye, pirosbogyós gyümölcsök, csak nem olyan intenzíven. Viszonylag alacsonyabb a csersav tartalma, szóval aki szereti a vörösbort, de nem bírja a gyomra, azoknak bátran merem ajánlani. Igazából nagyon nehezen tudnám megmondani, hogy kinézetre hogyan tudjátok megkülönböztetni a rozétól!? Talán a színének a mélységéből. Az ízükben már nagy eltérést fogtok tapasztalni, de addig???:-D (Meg nem mellékesen  rá van írva a palackra, hogy rozé, vagy az, hogy siller...)  Mostanában Szekszárdon fogtak össze a borászok, hogy újra felélesszék ennek a bornak a kultúráját. Magyarországon az egyik leghíresebb siller a Heimann pincészet Fuxli bora. Ha fuxli nevezetű bort találtok Szekszárdról, akkor az mindig siller bor lesz. Kicsi rókát jelent, és igen, talán a színe a róka bundájához hasonlít a legjobban.

Én nem igazán kedvelem, mert egy vörösbornak túl hiányos, egy rozénak viszont túl erős. Érdekes, hogy nem is igazán elterjedt, hosszú pályafutásom alatt nem sokkal találkoztam. 

 És ha valaki nem szereti a lecsót, akkor mihez ajánlanám? Az olasz paradicsomos tésztákhoz nagyon, nagyon illik. Ha mondjuk pene arabiatát készítünk, mindig eljátszom a gondolattal, hogy veszek mellé egy sillert, de aztán elképzelem az ízét, és rájövök, hogy nem kívánom. Pedig tényleg tökéletes páros.

Azért remélem nem vettem el a kedveteket, kóstoljátok csak, sőt lehet egy rozét is megkóstolni mellé, és megfigyelni a különbségeket.  Búcsúzóul áljon itt egy bölcselet:

„Amikor a vörös már sok, a fehér meg kevés, akkor húzzuk elő a sillert!”