Mint ahogy a címben is utaltam rá, ez most nem lesz egy hosszú,"tudományos, tanítós" írás, csak ezt csináltam valamelyik este, és eszembe jutott, hogy meg szeretném osztani veletek, hiszen biztosan nagyon sokaknak fejtörést okoz, hogy mit lehetne főzni gyorsan, egyszerűen. Én ugye mindig vacsorát írok, mert mi akkor vagyunk otthon és akkor tudunk főzni, de természetesen ebédre is meg lehet csinálni.

Ez a vacsora egy igazán extra gyorsan elkészíthető, szuper finomság és a legjobb benne, hogy csak egy löttyintésnyi pezsgő kell bele, szóval a maradékot meg tudjuk inni! Még mindig nem múlt el a pezsgő iránti olthatatlan vágyam, pedig az ünnepek alatt nem szűkölködtem benne. Úgy látszik, korral jár....vagy lehet Blaha Lujza reinkarnálódott bennem, csak sajnos nem örököltem a tehetségét, csak a pezsgő szeretetét, a fáma szerint ugyanis ő mindig azt ivott, állítólag már felkelés után is. De milyen jól is tette! Nekem sem lenne ellenemre! Lehet, a hangom is megjönne. :-D Ha úgy hozza az élet, próbáljátok ki. De akkor egész nap nem szabad csinálni semmit, csak lustálkodni, enni, inni...

De térjünk vissza a rideg valóságba ebből a szívet melengető álomból. Szóval ott tartottam, hogy milyen egyszerű és nagyszerű ez az étel. És általában szinte minden van otthon hozzá. Nem kell hozzá más, csak egy csokor újhagyma, ha nincs, tökéletes a póréhagyma, egy, vagy két tonhalkonzerv, kapribogyó, de jó az olajbogyó is, a pezsgő, egy kis tejszín, kapor, fusili tészta, de lényegében teljesen mindegy, hogy milyen fajta, amit éppen otthon találunk. Ennyi. Az elkészítése pedig nem hosszabb, mint amennyi idő alatt leírom nektek ezt a receptet:

Egy serpenyőbe öntsük bele a tonhal alatt levő olajat, mikor felhevítettük, dobjuk rá a hagymát, erősen sózzuk, borsozzuk. Amikor a hagyma megdinsztelődött, húzzuk le a tűzről, és öntsük hozzá a pezsgőt, majd a kapribogyót. Tegyük vissza, várjuk meg, míg a pezsgő alkoholos illata elszáll, ezek után adjuk hozzá az apróra szétválasztott tonhalat, kicsit főzzük együtt, majd hozzá a tejszínt (egy fél doboz elég, bár ki hogy szereti, mi inkább kevesebbel), ezzel is rottyantsuk össze. A végén megszórjuk kaporral, és már készen is van. A tésztavíz nem forr fel ennyi idő alatt. Ha kész a tészta, forgassuk bele a mártásba. Egyszerűen isteni! És természetesen nem ihatunk mellé mást, csak pezsgőt. Azért is jó, hogy ilyen hamar elkészül, mert legalább marad hozzá a pezsgőből. Lehet páran érzitek, hogy valami nem stimmel  ezzel a recepttel, de akárhogy is töritek a fejeteket, nem jöttök rá, hogy mi. Elárulom! Nincs benne fokhagyma! Ezt is megértétek! De természetesen lehet bele tenni, ártani nem árt.

A receptet Stahl Judittól vettem, én szeretem, vannak neki nagyon jók. De azért még mindig Jamie az igazi.. most csináltunk egy új tésztát tőle, legközelebb azt osztom meg veletek!

Kicsit megkésve, de BUÉK mindenkinek! Sajnos nem jött össze, hogy még az óévben írjak nektek, az év végi forgatag engem is magával ragadott. Alig múlt el a karácsony, jött az egyik barátunk 30. születésnapja, abból még fel sem ocsúdtunk, máris ott volt a szilveszter, azt éppen kihevertük, következett az én kerek évfordulós születésnapom. Talán most már letett a forgószél, így végre újra, újult erővel nekiláthatok "tanítani" titeket!

Képzeljétek, olyan szerencsében részesültem, hogy a Jézuska megajándékozott két darab Riedel kristály pohárral. Huu, gondolom, most egyből leesett az állatok, csak nem a csodálattól, hanem inkább attól, hogy mi a francról beszélek?! Nos, a Riedel kristály az a boros népnek olyan, mint a...mint a...nem is találok rá hasonlatot! Bárhol, ahol komolyan veszik a borozást, ott ilyen poharakat használnak, lett légyen szó akár egy étteremről, akár egy borversenyről. Elképesztően szépek. Végtelenül elegánsak, és kifinomultak. És iszonyatosan drágák. Két darab kb. 10 ezer forint, mivel kézzel csiszolt, ólomkristály üvegek. Szóval be is tettem őket a konyhaszekrénybe, és nemhogy inni nem szabad belőle, de aki csak ránéz, vagy hozzáér, az jobb, ha elkezd imádkozni. Viccet félretéve, nem dugtam el, hanem használjuk. Én ezen sosem akadtam ki, ha eltörtünk valamit, hiszen ezek csak tárgyak és pótolhatóak. Azért ebbe belesajdulna a kis szívem, ha ezt eltörne, de nem lennék miatta öngyilkos.:-)

Engedjétek meg, hogy pár szóban elmeséljem ennek a fantasztikus pohárnak a történetét:

A Riedel család már az 1730-as években létező osztrák családi manufaktúra volt, üveggyártással foglalkoztak, ebbe beletartozott a pohár készítés is. Kilenc generáció telt el, amikor is megszületett a kis Claus, aki felnővén "feltalálta a spanyolviaszt", mégpedig azzal a- mai szemmel-egyszerű gondolattal, hogy a pohár alakja jelentősen befolyásolhatja az alkoholos italok fogyasztásának élvezetét, vagyis ugyanaz a bor különböző alakú pohárból kóstolva, más és más arcát mutatja. Régen nem ilyenek voltak a borospoharak, felfelé szélesedtek, alul keskenyek voltak, leginkább egy tölcsérre hasonlítottak. (Tutti, hogy minden családban akad még ilyen pohár, régen ez volt a pezsgőspohár.) Emellett  kitalálta, hogy megfordítja a poharat, így alulra kerül az öblös rész, és felfele a keskenyebb. Ez jó ötletnek bizonyult, ugyanis sokkal jobban kiteljesedtek az ízek. Később a fia tovább finomította a dolgokat, ő rájött arra, hogy minden bortípushoz egyedi, a bor tulajdonságait maximálisan kifejező poharat  kell készíteni.

De miért is mondom el ezt nektek? Azért, mert egyre népszerűbb a bor, a borozás, talán valakit a boriváson túl ez is érdekel és fontosnak tartja, hogy ha mondjuk vendégek érkeznek, akkor a megfelelő módon tudja szervírozni a borokat. Természetesen nem fogom az összes pohártípust felsorolni, csak az alapokat. Hihetetlenül széles a választék, nem csak a szőlőfajtákhoz, hanem a borvidékekhez is készítenek poharat. A múltkor említettem, hogy végre a tokaji furmintnak is lett saját Riedel pohara! 

Kezdjük a legkedveltebb italom poharával, a pezsgővel:

Mindenki látott már ilyet, a pohár hosszú és keskeny, egyrészt azért, hogy a buborékoknak legyen elég "útja", sokáig tudjanak gyöngyözni, és ezáltal mi tudjunk benne gyönyörködni. Másrészt a pezsgőnek nincs valami intenzív illata, ezért a hosszú, és szűk pohár jobban koncentrálja azokat, benntartja az illat, és zamatanyagokat. 8 fokon a legideálisabb.

A hétvégén eljött az idő...kibontottuk a Montenegroból hozott chardonnay-t. Finom volt most is nagyon, hozta a trópusi illat, és ízjegyeket, de azért mégsem nyújtotta azt a hatalmas élményt, amit ott, a borászatban. Szóval arra a megállapításra jutottam (nem először), hogy nagyon is befolyásolja az ízeket, hogy hol, milyen hangulatban, milyen napszakban, milyen ételek után kóstolsz. Ezért mondom nektek, hogy egy teszt nem teszt, kóstolni kell mindig (én tartom is magam ehhez)!  A bort kortyolgatva elmerengtem, hogy milyen gyorsan eltelt a nyár, és szomorúan tudomásul kellett vennem, hogy végérvényesen beköszöntött az ősz, sőt, lassan a tél is. (Az egyetlen jó dolog benne, hogy újra kívánom a vörösbort.)

 Már tavaly elhatároztuk, hogy megpróbálunk úgy étkezni, olyan alapanyagokból főzni, amik az évszaknak megfelelőek. Mert mi értelme van paradicsomot enni, venni a tél közepén? Se íze, se bűze és szerintem többet árt, mint használ. Nem csinálták rosszul a dédszüleink, hogy azt ettek mindig, ami éppen termett. Na és mi az, aminek ilyenkor van szezonja? Nem, nem a tökre gondolok...így van, a cékla az! Szerintem méltánytalanul el van hanyagolva, pedig rengeteg kedvező élettani hatása van, és nagyon sok féle variációban elkészíthető. És tudjátok, mire jöttem rá? Arra, hogy a céklának szinte pontosan ugyanolyan hatásai vannak az emberi szervezetre, mint a bornak. Csökkenti a vérnyomást, a szívroham, agyvérzés kockázatát, antioxidáns hatása van, rengeteg a folsav benne, a kálium, magnézium, vas, c-vitamin. S hogy mit is lehet készíteni belőle? A bátrabbak simán gyümölcscentrifugával kifacsarhatják, bár annak aztán van egy furcsa íze. Lehet belőle levest készíteni, sütni, nyersen fogyasztani, savanyúságnak, desszertnek, de végtelen variációjú salátát is lehet csinálni belőle. Én most csak egyet osztanék meg veletek, ez az én kedvencem:

A céklákat ( kb. 5 kisebb darab) alufóliába csomagoljuk, és megsütjük 200 fokon, olyan 50 perc alatt. Ha megsült és kihűlt, meghámozzuk, és felkockázzuk. Az öntethez összekeverjük a balzsamecetet, sót, borsot, egy teáskanál mézet, majd ráöntünk kb. 4 evőkanál olivaolajat, és beleforgatjuk a céklát. Ezután tálalhatunk is, egy tányérra teszünk a céklából, rakunk hozzá tetszőleges mennyiségű rukkolát, majd megszórjuk darabokra morzsolt  kecskesajttal, vagy fetával. Ha kedvünk tartja, piríthatunk hozzá magvakat, így még finomabb lesz. Az egészet összeforgatjuk, és már ehetjük is. Persze meg lehet úgyis csinálni, hogy egyből összekevered a hozzávalókat, de a rukkola nagyon hamar megfonnyad, szerintem így jobb. Ha nagyon nagy szerencsénk van, néha a málna szezonban lehet még céklát kapni, nah, az aztán a mennyei élvezet, eszméletlen finommá teszi ezt a salit a málna. Ugye úgy kezdtem, hogy nagyon hasonlóak a cékla élettani hatásai a borhoz, de azért ez nem jelenti azt, hogy ne igyunk hozzá bort. Így duplán érnek minket ezek a jótékony hatások, nem? Sokat törtem a fejem, hogy mi is az, ami igazán illene hozzá. A rossz hír a fehérborok kedvelőinek az az, hogy ehhez akárhogy is gondolkozom, csak egy vörösbor illik. A céklának viszonylag semleges íze van, szóval nem ahhoz kell keresnünk a bort. Nézzük, akkor mihez? Mindig a legdominánsabb íz választja meg a bort.  Ebben az esetben a rukkola az. Mi a rukkola fő ízjegye? A fűszeresség, a borsosság.  És melyik borunk jellegzetességei ezek az ízek?  A kadarkáé.  Ez a fajta nem túl testes, tehát nem fogja "agyonnyomni" a salátát, pluszban még azért is jó választás, mert a sajtokhoz is nagyszerűen illik. Szerintem ez önmagában egy komplett étel, de akinek ez magában nem elég, húsok mellé köretként is fogyaszthatja. Ha valakit felcsigáztam a céklára, akkor nagyon szívesen osztok meg még recepteket, természetesen bor ajánlással, mert kimeríthetetlen a tárházam!:-D

Ilyen gyorsan nem követte még az előző írásomat egy új, de mit tehetnék, ha nyakunkon a Márton nap? Nem írhatok róla decemberben! Arról nem is beszélve, hogy itt vannak az újborok, no meg a libák! És gondolom, azt kezditek kapisgálni, hogy a liba és az újbor hogyan jön össze, de hogy hogyan kerül Márton a képbe, és mi köze a libákhoz? Íme hát a történet:

St.Márton 316-ban született Szombathelyen (természetesen akkor még nem volt szent, csak egy egyszerű gyermek). Már kicsi korától fogva vonzódott a hithez, a kereszténységhez, szülei nagy bánatára. Édesapja pogány katonaember volt, feltételezem, nem lehetett túl vallásos. De mit lehetett tenni, a szülői tiltakozás ellenére Márton 12 évesen kérte a keresztény egyházba való felvételét. A püspök hittanulóvá avatta, de még nem keresztelték meg, ugyanis el kellett mennie katonának. 15 évesen vonult be, de 19 évesen lett hivatásos katona.  Nem részletezném az itt eltöltött éveit, a feljegyzésekben megemlítik, hogy mindenütt kitűnt szerénységével és szolgálatkészségével. Ahogy "leszerelt" onnantól csak a hit terjesztésével foglalkozott, rengeteg hitközséget hozott létre. És annak ellenére, hogy őt nem érdekelte a feljebb jutás a ranglétrán, akaratán  kívül mégis szépen lépkedett előre, mindaddig, amíg 371-ben püspöknek akarták választani Toursban. De mivel ő egy végtelenül alázatos és szerény ember volt, amikor megtudta a hírt, zavarában a liba ólba menekült be, a libák között próbált búvóhelyet találni. De a libák erre bizony elkezdtek hangosan gágogni, elárulván ezzel a leendő püspök búvóhelyét! Egyszóval így esett, hogy Mártonból püspök lett. (Amúgy nem tudom, hogy ki járt már libák között, tényleg nagyon hangosan tudnak gágogni, amikor mész el előttük, fellármázzák az egész utcát! Lehet nem is kutyát kellene tartanunk, hanem libát?) De hogy ezért miért esszük meg a libát, azt nem tudom. Nekem sokkal jobban tetszik az a magyarázat, hogy ez a nap jelentette a paraszti év végét, ilyenkor zárták le az éves kinti munkát, és ilyenkor kapták meg a cselédek az éves bérüket, ráadásként egy libát.

A pincékben pedig általában Márton napra készül el az első újbor, illetve akkor mutatják be a borászok a nagyközönségnek. Ezek a borok még nagyon frissek, szinte még szőlőlé "állapotban" vannak, üdék, gyümölcsösek. Általában korai érésű szőlőfajtákból készítik őket, hiszen azokat szüretelik a legkorábban, úgymint az irsai olivér, a csabagyöngye, ha vörös, akkor a portugieser. Ezekből a fajtákból sose vegyetek egy évnél idősebbet, mert hamar elöregszenek.  Ha pedig kifejezetten újbort vesztek, akkor azt AZONNAL fogyasszátok el, mert nem tarthatóak sokáig. S minő véletlen, hogy a liba és az újbor pont úgy illik egymáshoz, mint a borsó meg a héja. Ha nagyon őszinte vagyok, bevallom nektek, hogy még sosem csináltam libát...és nem a kedvenceim az újborok, főleg a portugieser. De volt már szerencsém ilyen "libavacsorán" részt venni, és meg kell hogy mondjam, ott ízlett a bor, mert tényleg fantasztikusan kiemelik egymás előnyös tulajdonságait. Ha valaki rutinosabb a libakészítésben, és szeretné tudni, hogy milyen bort igyon hozzá, akkor a tanulmányaimra, és a borvacsorákon szerzett tapasztalataimra  hagyatkozva a következőket ajánlom:

A ludaskásához fehérborokat válasszunk, ha esetleg valaki a levesekhez is bort inna, szintén a fehéret ajánlom A libatepertőhöz megint csak a fehér dukál, a zsírosságát jól ellensúlyozza a bor élénk savassága. A  sült libához viszont már vöröset igyunk, legyen szó bármely részéről. Biztosan nagyon sokféleképpen el lehet még készíteni a libát, de szerintem ezek a leggyakrabban előforduló fogások. Természetesen biztos vagyok benne, hogy nem felejtettétek el, ha mártást is készítünk egy ételhez, mindig ahhoz válasszunk  bort.

Visszatérve a Márton naphoz, az időjárást is megjósolták ezen a napon, így szól a mondás: "Ha Márton napján a lúd jégre áll, karácsonykor sárba jár." A másik pedig ezt mondja: " Ha Márton fehér lovon jön, enyhe tél, ha barnán, kemény tél várható."

Kíváncsian várom, hogy igaz lesz-e?! Jó lenne már egy fehér karácsony, nem gondoljátok?

Annyiszor ígértem már nektek, hogy a tokaji borokról is fogok írni, most elérkezettnek láttam az időt, hogy ezt meg is tegyem, mivel itt a nyakunkon a tök szezon, és ha hiszitek, ha nem, a tök és a tokaji borok kiváló párost alkotnak. Gondoljatok csak bele. Például a  sült tök karamelles, mézes édességéhez milyen szépen simul egy tokaji aszú, amelyben szintén ezek az ízek lelhetőek fel. Másrészt ebben a hideg szürke időben igazán szemet gyönyörködtető látvány, a csodálatos  arany színével, amely  leginkább a nyári naplementéhez hasonlít. Mindjárt álljon is itt egy kis mese, hogy miért is ilyen aranyszínű a tokaji: 

"A tokaji hegyen régen tündérek is éltek. Sok gondot, sok bánatot okozott nekik a tüzet okádó hegy. Különösen a szerelmes tündérpároknak. Az egyik tündérifjú bele is esett a kráterbe. Szerelmes párja mindenhol kereste az eltűnt tündérifjút, a könnyeivel végigöntözte a hegyoldalakat. A síró hegyi tündér könnyei felszívódtak a venyigékbe, és emiatt lett olyan édes és napszínű a tokaji bor."

Ami már nem csak legenda, hanem történelem, az az, hogy az első aszúbort Szepsi Laczkó Máté pap készítette Lórántffy Zsuzsannának,  Rákóczi György feleségének húsvétra. Nem kifejezetten szeretem a papokat, de azért az vitathatatlan, hogy nagyon nagy érdemük van abban, hogy megszületett a sör, a bor, a pezsgő. Milyen érdekes, hogy pont ők...

Aztán igazán nagy hírnévre  a 18. században tett szert, II. Rákóczi Ferenc ideje alatt, ő nagyon szívesen használta a tokaji bort a diplomáciai kapcsolatok ápolására. Ebből az időből ered a mára már (szerintem) egy kicsit elcsépelt "a borok királya, a királyok bora" mondás is, amelyet XIV. Lajos ejtett ki fenséges száján egy vacsora alatt, így tisztelegve a bor nagysága előtt. Mondhatni, hogy innentől kezdve szaladt a szekér, divat lett tokaji bort inni. Katalin cárnőn keresztül Voltaire-on át, Schubertig, Goethe-ig, mindenki ezt itta. Azt meg már gondolom, mondanom sem kell, hogy gyógyító hatást is tulajdonítottak neki, ez is növelte a népszerűségét. (Hihetetlen, hogy minden alkohol gyógyhatású, nem?)

 De hogy mitől is lesz ilyen különleges? Hogyan is készül?

A leglényegesebb dolog, amitől aszú lesz az aszú, az egy botrytis cinerea nevezetű penészgomba, amely a szőlőnél szürkerothadást idéz elő. 

Ha ez a  nedves, esős időben az éretlen gyümölcsre telepedik, akkor  kárt okoz a szőlőben, ha viszont  már az  érett fürtre telepedik rá a gomba, kialakul az, amit nemes rothadásnak hívunk, és amelynek a szamorodnit és az aszút köszönhetjük. Fontos szerepe van a terület elhelyezkedésének is, hiszen a tokaji borvidék a Tisza és a Bodrog találkozásánál található, aminek speciális mikorklímája van, amely szintén segíti a botritisz kialakulását. Sokszor a csapadékos időt felváltja a késő őszi meleg idő, így megáll a rothadás, a bogyók vizet veszítenek, betöppednek, koncentrálódik bennük a cukor. Hihetetlen, hogy egy gombának köszönhetjük a világ egyik legcsodálatosabb borát (és mennyire illik hozzá egy kékpenészes sajt, ami ha jobban belegondolsz, milyen gusztustalan, eszed a gombát és a penészt, de mégis milyen finom). Szóval ezeket a gomba által megtámadott szőlőszemeket nevezzük aszúszemeknek, ebből készül az aszú. El is mesélem hogy hogyan.

Természetesen szőlő kell hozzá, amely Tokajban a furmint, a hárslevelű, és a sárgamuskotály  fajta. Sajnos a filoxéravész kipusztította a szőlőfajták nagy részét, lényegében ez a 3 szőlőfajtája maradt, a borok nagy hányada ezekből készül (természetesen azért még van pár fajta, de ezek a legmeghatározóbbak). Attól függően, hogy kerül-e a borba aszúszem, mennyi kerül bele, megkülönböztetünk:

1. Száraz borokat: Ezek teljesen úgy készülnek, mint bármely más borvidéken a borok, a fentebb említett fajtákból.

2. Késői szüretelésű borokat: mint ahogy a neve is mutatja később szüretelik az átlagosnál, akár egy héttel, vagy  egy hónappal, a szőlőszemek betöppednek, vizet vesztenek, magasabb cukortartalmúak lesznek, így természetes édes bort lehet készíteni belőlük. Ha tokajit iszom, akkor nagy százalékban ezt a fajtát választom, mert sokkal üdébb és frissebb, gyümölcsösebb mint egy aszú. Nem mondom, mindig leborulok az aszú nagysága előtt, de még nem vagyok "megérve" rá, nekem még túl sok. Szerintem ezzel a fajtával lehetne megszerettetni a tokajit az emberekkel. Rengeteg ételhez illik, a gyümölcsökön keresztül a sült tökön át, a mézes sütikhez, a kékpenészes sajtokhoz, ananászos ételekhez, keleti kajákhoz, felsorolni is nehéz! Na és persze a nagy klasszikust mindenképp próbáljátok ki, a libamájat! Régebben a tokajit az éttermekben, meg mindenhol, csak a libamáj mellé ajánlották. Mikor elkezdtem itt dolgozni, akkor a külföldiek jöttek a libamáj konzervekkel, mutogatták, és kérték hozzá a tokajit.:-)

3. Szamorodnikat: a szamorodni szó a szláv "ahogy termett" szóból származik, ugyanis úgy készül, hogy az aszúszemeket nem szedik le a fürtökről, hanem azt egy az egyben darálják, és készítenek bort belőle (a fényképen pont egy ilyen fürtöt láthattok). Ha a cukor teljesen kierjed belőle, száraz szamorodnit kapunk, ha marad benne, édeset. A száraz kiváló aperitif, de fantasztikus a töltött káposztával, disznótoroshoz. Úgyis itt a disznóvágás ideje lassan, ki is lehet próbálni! Az édeset választhatjuk azokhoz az ételekhez, amiket a késői szüretelésűnél említettem. 

Izgalmas kísérlet lehet összekóstolni egy késői szüretelést és egy édes szamorodnit, érezni, hogy miben is van különbség (én tudom, de nem árulom el, kóstolgassatok csak).

4. Aszúkat: a szüretkor egyenként(!!!!) válogatott aszúszemeket összegyűjtik, majd egy speciális darálón a szőlőmagvak megsértése nélkül tésztaszerű masszává zúzzák. Ezt követően 3-4-5-6 puttonnyi (1 puttony kb. 23-25 kg.) ilyen tésztát egy hordónyi jó minőségű sima tokaji borhoz kevernek. Ezt 12-36 órán keresztül áztatják, majd lefejtik, és több évig érlelik 350 literes fahordóban. És ugye attól függően, hogy hány puttony masszát kevernek a borba, úgy lesz egy tokaji 3-4-5, vagy 6 puttonyos aszú. (Bár mire ezt leírom, már nem így van, ugyanis nemrég megszüntették a puttonyszámot, pedig ez annyira érthető volt, főleg a külföldieknek.) Véleményem szerint az aszú magában egy desszert, nem is igazán kell mellé semmi más, de ha mégis, akkor pl. diós, mogyorós, marcipános, mandulás, karamelles süteményekhez ajánlanám. Elbírják a nagyon édes desszerteket. 

 Létezik még máslás, és fordítás, aszú eszencia, és eszencia is, de ezek, főleg az első kettő, olyan ritka, hogy nem részletezném. Természetesen, mint mindig, ha valakit érdekel, nagyon szívesen adok bővebb "tájékoztatást" a témáról!

Bár a barnaságom már megfakult, az emlékeim még nem, de mielőtt a múlt ködébe vesznének, folytatnám is a beszámolómat.

A legfontosabb dolgot nem is meséltem nektek, mégpedig azt, hogy minden egyes este étteremben ettünk! Már emiatt is maga a mennyország volt, hiszen az egyik legjobban vágyott dolog az életemben az étterembe evés. Imádom! Viszont amit soha, de soha nem tudtam volna elképzelni , az az, hogy meg lehet unni azt is. Na tessék! Az utolsó két napban arról ábrándoztunk, hogy mi lesz az első dolog, amit főzni fogunk, egy nagy cuppogós körömpörköltre vágytunk leginkább, egy jó bikavérrel (végül sajtostészta lett, mert késő este értünk haza). Az első napokban minden este más-más helyre mentünk, a tulajék is ajánlottak egy éttermet, (Konoba Ferral a neve) mi is keresgéltünk. Érdekes módon egész Herceg Noviban nagyon hasonló az éttermek kínálata, (tulajdonképpen nem is olyan érdekes,hiszen adottak az alapanyagok) a minőségben van inkább különbség.

Ez a hely volt ízileg a legfinomabb, nagyon kifinomult volt, szép tálalás, gazdag borkínálat, (de nagyon drágán) mi mégis egy minőségre kicsit gyengébb éttermet kedveltünk meg, olyannyira, hogy azt vettük észre, hogy egy pár nap után minden este ugyanoda megyünk. Nem is tudom, hogyan alakult így, talán az is hozzájárult, hogy egész nap bicikliztünk, elég sokat (a csúcs a 100 km volt) és esténként már annyira fogytán volt az erőnk, hogy nem akartunk még egy csomót sétálni, kísérletezgetni, ez pedig a közelben volt. Annyira hangulatos volt, szólt a népzene, ami nagyon hasonlít az arabhoz, tele hajlításokkal, nagyon élveztük. Az étterem mellett volt egy kosárlabda pálya, a gyerekek ott edzettek, játszottak, összességében akkora élet volt, a helyiek jöttek-mentek, mindenki köszöntötte a másikat, megálltak kicsit beszélgetni, annyira meghitt, és családias volt az egész. Olyan most ott, mint itthon a gyerekkoromban, olyan boldog, és romlatlan. Nem hajkurásszák a pénzt, nem virítanak, szerényen élnek, de elégedettnek tűnnek.  

A pincérek nagyon kedvesek voltak mindig, sosem tolakodóak, de elég volt egy szemvillanás, és már ott is termettek. A black rizottójuk fantasztikus volt, ha arra jártok, mindenképpen kóstoljátok meg. Természetesen itt is ugyanazok a borok voltak, mint amiket az előző blogomban mutattam nektek, szóval söröztem itt is, mígnem utolsó este rákérdeztem az étlapon látott szerbül írt dologra, ami a borok címszó alatt futott, hogy az mi? Hát nem kiderült, hogy fröccs??? Illetve bor, ásványvízzel. Azon nyomban kértem kettőt, sőt megtanítottam a pincért a nagyfröccsre. Az egyik vacsi után, még egy picit sétáltunk, és hihetetlen módon sikerült találnom egy Wine and Chocholate bar-t. Betérve csak egy szép kis takaros süti bolt volt, de a pincérlány hátravitt minket az erkélyre. Nagyon nehéz megfogalmazni, hogy milyen érzés volt ahogy oda beléptünk. Leírhatatlanul édes, bájos, elbüvölő varázsvilág várt ott ránk. Szerintem a tündéreknek ilyen lehet az otthona. Egy pici kis hinta, minden csupa csipke, virágok, pillangók, de nem giccsesen, hanem nagyon ízlésesen. Mintha egy mesébe csöppentél volna. Szólt a kellemes jazz, ahogy ott ültem a hintában, lassan ringatózva, bort kortyolgatva, úgy éreztem, hogy örökké itt tudnék maradni. Megállt az idő, és végtelen nyugalom volt. A felszolgáló lány is nagyon kedves volt, ketten kértünk egy sütit, hozott két kanalat, beszélgetett velünk. Ha mindez még nem lett volna elég, volt bor! Jó bor! Vörös desszertbort ittunk, ami nagyon hasonlított a portóihoz. A számla? Nevetségesen olcsó! Aztán annyit jártunk oda, hogy teljesen összebarátkoztunk a lánnyal, aki  az utolsó esténken  megetetett minket egy csomó sütivel, már a fülünkön jött ki, de persze nem lehetett megsérteni. Mindenkinek azt kívánom, hogy egyszer legyen része egy ilyen szép nyaralásban, ahol csak kellemes csalódás éri az embert, egyik ámulatból esik a másikba, a természet lenyűgüző szépségéről nem is beszélve! 

Lapzártakor jött a hír, végre van saját pohara a tokaji furmintnak! Nem is akármilyen, Riedel kristály! Ezt is megértem!

Míg az előzőből rengeteg van, addig az utóbbiból igen kevés. Pedig én azt gondoltam, hogy minden adottságuk megvan ahhoz, hogy jó borokat készítsenek, egészen addig, amíg meg nem láttam azokat a hatalmas, kopár, sziklás hegyeket! Akkor megértettem. De azért szeretném megosztani veletek azt a kevés tapasztalatot, amit szereztem. Hol is kezdjem...Természetesen vittem magammal egy Hungária extra dry-t, mert anélkül nem indulunk el sehova. A képzeletemben már megjelent a lemenő nap fényében megcsillanó pezsgős pohár, ahogy koccintunk a teraszon, háttérben a tenger kékje...erre a realitás: eső és vizespohár. Mert nemhogy pezsgős pohár nem volt a szállásunkon, még boros sem. Kettő darab vizes. Talán jobb lett volna, ha üvegből isszuk meg. Kicsit aggasztott az eső is, mert nem erre vágytunk 1000 km utazás után. Szóval az első este kicsit csalódottan feküdtünk le. De ha tudtam volna, hogy még csak most kezdődnek a megpróbáltatásaim! Reggeli ébredés után elindultunk felfedezni a várost, a boltokat. Elszörnyedve tapasztaltam, hogy igen-igen szegényes a kínálat, kb. ha 20 üveg bort találtam. És az árak! Mindegy, bor nélkül nem lehet élni, vettem egy 4 euro-s chardonnay-t, többet nem mertem áldozni rá! Milyen jól tettem. Igazán nem is tudok rá semmi jelzőt mondani, talán csak azt, hogy savanyú volt. Azért biztosan a borospohár hiánya is vont le az élvezeti értékéből. De nem adtam fel, gondoltam, hogy majd az éttermekben találni fogok. Találtam is, ugyanettől a pincészettől, ugyanezt a chardonnay-t, csak háromszoros áron. Bolond lettem volna azt rendelni. Aztán ahogy teltek a napok, megkóstoltam szintén ettől a termelőtől egy rozét, egy magasabb kategóriájú cuvéet, egy savignont, ami azért volt érdekes, mert csak ennyi volt a címkére írva, hogy savignon, és nem az, hogy savignon blanc. Pedig szerintem az volt. Mit mondjak, maradandó nyomot egyik sem hagyott, és akármerre jártunk, akár Kotorban, Budvában, az összes étteremben, mindenhol az ő boraikkal találkoztam. A pincészet neve:Plantaze, ennél többet nem tudtam kideríteni, mivel csak montenegroiul volt ráírva. Itt láthatjátok csodálatos kompozíciómat az üres üvegekről!

 Aztán megtörtént a csoda! Már amikor megérkeztünk Herceg Noviba, megláttam egy nagy táblát, amire ki volt írva, hogy Savina wine and olive. (Az ilyenre persze rááll a szemem, egyből kiszúrom, bárhol legyünk is.) Az egyik lazítós, fürdős délelőtt után felkerekedtünk,hogy megnézzük, meg gondoltuk, kell egy kis séta is. Az idő pár nap után csodálatosan megjavult, az első napi csalódottságunk az esőfelhőkkel együtt elvonult. Közben útba ejtettünk egy temetőt (nincs semmi perverziónk, csak kíváncsiak voltunk rá, hogy hogyan néz ki egy másik kultúra temetkezési helye, akárhova megyünk, mindenhol megnézzük), egy monostort. Lépten, nyomon templomokba botlik az ember. Megmásztunk nagyon,nagyon sok lépcsőt. Mindenhol lépcső van, megszámoltuk, egy nap minimum 1000 lépcsőt mentünk, szerencsésebb esetben még a biciklinket is cipeltük pluszban rajta. A borászathoz felvezető út sem volt semmi, mire felértünk, derékig lógott a nyelvünk, és arról ábrándoztunk, hogy milyen jó lenne egy fröccsöt inni. Elég elhagyatottnak tűnt a hely, de mentünk még egy kicsit feljebb, és akkor! Valami elképzelhetetlenül gyönyörű hely tárult a szemünk elé, egy csodálatos terasz, olajfákkal körülvéve, a háttérben szőlőültetvények, a szemed előtt pedig a tenger, a hegyekkel. Mintha valami tündérmesébe csöppentünk volna. Egy elég mogorva férfi fogadott minket, hiába magyaráztuk neki, nem kaptunk fröccsöt, csak szénsavas vizet. Leültünk egy asztalhoz, kértünk egy-egy pohár chardonnay-t, és akkor megértettem, hogy miért nem akarta megérteni a fröccsöt. Eltörném a kezét, aki ezt a bort fröccsnek akarná meginni! :-)  Azt hiszem, kijelenthetem, hogy életem egyik legjobb chardonnay-at ittam. Ha hordóban érlelik ezt a fajtát, akkor a jellegzetes íz,-és illatjegyei a trópusi gyümölcsök (a licsi, ananász, banán), és a krémesség. Nos, ez a bor a tökéletes iskolapéldája volt ennek. Fantasztikus volt. Az ember odaült hozzánk, és a végén kiderült, hogy nem is olyan mord, és az elfogyasztott boroknak köszönhetően az angol tudásom is jelentősen megjavult, így még egy kicsit szakmai dolgokról is tudtunk beszélgetni. Elmesélte a család, a  borászat történetét, meg hogy a főnöke csak hobbiból kezdte el ezt az egészet, és hogy mára már milyen sikeresek lettek, és hogy kezdi megismerni őket a borvilág. Volt ott egy idősebb hölgy, ő is a család tagja volt, ő nem beszélt semmilyen nyelvet, de szimpatikusak lehettünk neki, mert leült oda közénk, és mondta a magáét a saját nyelvén, és állandóan töltötte a borokat. Mi meg azt beszéltük, hogy itt biztosan itt hagyjuk a gatyánkat is, olyan drága lesz. Körbe is akartak vezetni a pincén, az ültetvényen, de persze mi egyből itt is arra gondoltunk, hogy akkor tutti lehúznak. Még nevettünk is magunkon, hogy annyira magyarok vagyunk, hogy egyből erre gondolunk. Szó szót követett, a végén kértünk egy üveggel ebből a csodás fehérborból, és mondtuk, hogy szeretnénk fizetni. Beigazolódni látszott a félelmünk, mert 40 eurot mondott (ami persze nem olyan sok, csak megszoktuk, hogy 15-20 euro egy vacsora, sörrel kettőnknek). Elment a borért, meg a visszajáróért, és aztán ért minket a legnagyobb meglepetés, mert kiderült, hogy csak14 eurot mondott, és a borkóstolás nem került egy fillérbe sem, a víz sem, csak az üveg bort kellett kifizetnünk, azt is olcsóbban, mint ahogy ki volt írva. Annyira meglepődtünk, hogy mindjárt vettünk egy másik üveg bort is! Olyan, de olyan kellemes csalódás volt, hogy el sem hiszitek. Megmondom őszintén, itthon nem nagyon találkoztam még ilyennel, általában horror árakon van a kóstolás is. Azt az egyet bánom, hogy olivaolajat nem vettünk, ha ilyen, mint a boruk...Lefele menet a néni megmutatta, hogy nekik vannak apartmanjaik is, nézzük meg. Na, a második sokkot ott kaptam. Szavak nincsenek rá! Minimál berendezés, letisztult formák, tágas, világos, a fürdőkádból rálátsz a tengerre, és olyan ágy! Már éreztem, hogy hívogat! Sajnos a nénivel nem tudtuk megértetni magunkat, hogy megtudjuk, mibe kerülhet, mert azt beszéltük, egy estére át kellene költözni. (A képeken csak egy icipici részletét láthatjátok.) Még nem nyitottuk ki a fehérbort itthon, nagyon kíváncsi vagyok, hogy most is olyan fantasztikusnak fogjuk-e találni? Az egész egy meglepetésekkel teli, egyik ámulatból a másikba eső, tökéletes nyaralás volt. 

Folytatom!

 Otthon voltam Gyulán két hete, vagy talán volt az már három is. Talán sokan hallottatok már róla, hogy van nálunk egy nagyon jó állapotban megmaradt vár, amely az alföld vidékeinek egyetlen, épen megmaradt gótikus téglavára. Ennek a várnak a tövében rendezik meg évről évre a Végvári estéket. Nagyon jó hangulatú, sok fellépő van, kézműves dolgok, korhű ruhák, játékok, stb. A keresztfiam íjászkodik, és nekik pl. az volt a feladatuk, hogy éjjel kinn kellett aludniuk a várnál, az esetleges török ellenség "támadása" miatt. Mikor ezt elmesélte, eszembe jutott, hogy vajon milyen is lehetett az, amikor "élesben" ment a harc, és erről mindjárt eszembe jutott, hogy hogyan is védték a mieink a várat, szerte az egész országban a várakat, például Egerben  és innen már csak egy lépés volt, hogy arra gondoljak,hogy miért is lett bikavér a bikavér, és ha már a bikavér, akkor hungarikum, és ha hungarikum, akkor  nem csak egy van, szóval miért ne írjak erről? Hogy hogy jön ide a bikavér?  Lássuk hát a  legendát...

Eger,1552. Az oszmán birodalom teljes térhódítása Magyarországon. Hatalmas seregek, hatalmas túlerő. A várban elkeseredett küzdelem folyik, 2000 védő ellen a 40 ezres török hadsereg. Hiába minden buzdító szó Dobó István szájából, fáradnak a katonák. Látván, hogy itt ez már nem segít, a pincéből bort hozat, hogy új erőre kapjanak az emberek. Úgy ahogy volt, hordóból, kancsóból meghúzták jó alaposan a finom egri vörösbort, és láss csodát, mindjárt magasra hágott bennük a harci kedv, és újult erővel vetették bele magukat a csatába. A mélyen vallásos és babonás törökök, akik a hitük miatt nem isznak, nem tudták, hogy mi az a sűrű, sötét piros folyadék, ami a harcosok állán csurog lefelé, azt gondolták, hogy a vad, hitetlen magyarok a bikák vérét isszák! Meg is futamodtak! Hát így történt, hogy ez a maroknyi kis csapat elbánt a nálánál sokkal nagyobb sereggel. 

Sajnos a legenda aligha igaz, de mindenesetre nagyon jó történet. A történelmi hagyatékok csak a 19. században tesznek említést a bikavérről. Érdekesség a dologban, hogy a bikavér nevet annak a városnak a szülöttje találta ki, akik Eger mellett egyedüliként használhatják a bikavér elnevezést. Ez a város Szekszárd. A költő pedig Garay János volt.  

A bikavér a szintén hungarikumnak számító pörkölt mellé tökéletes párosítás. De ihatjuk vadak mellé és általában erősebben fűszerezett ételek mellé.

Következő őshonos fajtánk a juhfark. Somló az igazi hazája. Ha hiszitek, ha nem, ehhez is tartozik egy monda. Ennek a gyökerei egészen a XVIII. századig nyúlnak vissza. A főúri házak elsőrangú bora volt, ugyanis úgy tartották, hogy aki somlói juhfarkot iszik, nagyobb eséllyel nemz fiú utódot ( és ugye abban a korban az öröklés miatt ez elég fontos volt). Nem véletlen kapta a "nászéjszakák bora" elnevezést. A somlói boroknak nagyon karakteres, férfias savai vannak, ez is erősíti ezt a hitet, és ha nem hiszitek, menjetek el Somlóra és járjatok utána, hogy mennyivel több fiú születik ott. És hogy miért hívják juhfarknak? Azért, mert a fürtje igen- igen hasonlatos egy juhnak a farkához. Természetesen az ott élők gyógyhatásúnak tartják ezt a bort. :-) Én nem nagyon kedvelem, mert nagyon "kemény" bor, tényleg erőteljes savak dominálnak benne, és nagyon érződik Somló vulkanikus talaja. Lehet egyszer felnövök hozzá. Pl. töltött káposzta mellé nagyon illik, általában a káposztás ételeket jól kíséri.

Mivel három a magyar igazság, jöjjön még egy fajta és még egy legenda. A főszereplő a kékfrankos. A történet megint a háborús időkben játszódik, mégpedig a napóleoni hadjárat idején, 1809-ben.  A francia katonák Sopronban önkényesen belakták magukat a helyi gazdapolgárok házaiba és próbálván feledni a háború borzalmait (meg gondolom, ízlett is nekik), előszeretettel nyakalták a soproni vöröset. No de a soproni gazdákat sem ejtették a fejükre, kifigyelték, hogy kétféle pénz van a franciáknál, egy fehér színű háborús pénz, amit Napóleon készíttetett a hadi kiadásokra, meg egy kék színű pénz, amit még a boldog békeidőkben készítettek, így ez értékesebb volt. Amikor a katonák fizetni akartak, a borosgazdák csak annyit mondtak: kék frankot. Azért nagy francok voltak a gazdák is, a magyar embert sosem kellett félteni! :-) De ki kell hogy ábrándítsalak titeket, valószínű ez a történet sem igaz, de nem is ez a lényeg, hanem az, hogy mindenhez tudunk egy mesét köríteni.

 A kékfrankos rengeteg étel kísérője lehet, a rántott húson keresztül a hurka, kolbászon át az étcsokis desszertekig, sőt egy zsírosabb ponty mellett is megállja a helyét.

Hungarikumnak tartjuk a kadarkát is, pedig ezt a fajtát a törökök elől menekülő rácok hozták magukkal.( De már mikor?!)  Tökéletesen otthonra lelt nálunk, a 18. században szinte mindenhol termesztették, mára háttérbe szorult, bár úgy veszem észre, hogy megint egyre több borász foglalkozik vele. A bikavér egyik alapfajtája. Kis pinot noirnak is nevezik, mivel nagyon hasonló a karakterük. Bora világos, fűszeres, paprikás, nagyon jól  a pörköltökhöz, gulyás leveshez, lecsóhoz.

A cserszegi fűszeres egy igazi magyar szőlőfajta, Bakonyi Károly alkotta meg 1960-ban az irsai olivér és a piros tramini házasításaként. Olyan, mint egy csokor virág, nagyon illatos, parfümös, ugyanakkor testes fehérbor. A legjobb cserszegiket a kunsági borvidéken készítik, kóstoljatok meg pl. Frittmantól egyet.  A keleti ételek nagyszerű kísérője.

 A továbbiakban engedjétek meg, hogy csak felsoroljam őket, a teljesség igénye nélkül, mert szerintem a fentebb leírt fajták a legmeghatározóbbak.

 Fehérek: Arany sárfehér, Kéknyelű, Bianca, Cirfandli, Ezerjó, Karát, Királylányka, Kövidinka, Kunleány, Nektár. 

Vörösek: Csókaszőlő, Duna gyöngye, Medina, Kékoportó, Turán

 Joggal kérdezhetitek, hogy a leghíresebb hungarikumról, a tokajiról miért nem beszélek? Azért, mert az egy olyan szerteágazó téma, hogy megérdemel egy külön írást. Mondjuk a legközelebb.

 Egy kicsit szeretnék nektek arról beszélni, hogy mindamellett, hogy nagyon szeretjük a bort, az ízét, a kellemes hatását, miért is jó borozni?

Talán az első, és a legmeggyőzőbb érv a borfogyasztás mellet az, hogy egy pohár vörösbor egy óra konditermi edzéssel ér fel! Persze nem tudom, hogy ez mennyire igaz, bár ezt nem a brit kutatók mutatták ki, hanem a kanadaiak, de tény és való, hogy egy pohár jó vörösbor elfogyasztása a szívműködés, a fizikai teljesítmény és az izomerő növekedését okozza, éppen olyan mértékben, mintha egy órát edzőteremben töltöttél volna. Most ne tegyétek fel azt a kérdést, hogy akkor miért nem növekszik az izomzatom, mikor minden este iszom? Sajnos nem vagyok sem brit, sem kanadai kutató (illetve nem sajnos), sem orvos, hogy ezt megválaszoljam. De azt tudom, hogy mindezen "tüneteket" egy úgynevezett rezveratrol nevezetű anyag okozza, amely a szőlő héjában, magjában, kocsányában található meg. Ez az anyag a növény immunválaszként termelt vegyülete, mely a fertőzésektől védi. Hatásai: gyulladáscsökkentő, érelmeszesedést gátló, csökkenti a szív,-és érrendszeri problémákat. Nézzétek meg a franciákat, ők is magas zsír, és telített zsírsavas ételeket esznek, mégis lényegesen alacsonyabb a szív, és érrendszeri betegségek aránya, mint egy hasonlóan táplálkozó másik országban. Ezt a mértékletes vörösborfogyasztással magyarázzák. Korábban még csak a vörösboroknak tulajdonították ezeket a jótékony hatásokat, de mára már kimutatták, hogy a fehérborokban is fellelhetőek ezek az anyagok, csak kisebb mennyiségben (tehát akkor fehérborból többet ihatunk...). Ami logikus is, hiszen a fehérbor esetében a szőlő kevesebb ideig ázik a héjon, így abból kisebb mennyiség oldódik ki.

Nézzük tovább! Milyen vitaminok találhatóak a szőlőben és a borban? 

A vitaminok közül C-vitamint és B-vitamint tartalmaz jelentős mértékben. A borban jelenlévő antioxidánsok gátolják a káros  koleszterin kialakulását, ami az érfalak károsodásának az egyik okozója.

Emellett káliumot is tartalmaz, mely segítséget nyújt  a szívritmus zavarok ellen, alacsonyabb vérnyomást eredményez. Kalcium tartalma jótékony hatással van az idegeinkre (tényleg, ha vörösbort iszom, olyan nyugodt vagyok), és segít a csontritkulás megelőzésében.  Szóval ha valamin idegeskedtek, inkább  igyatok meg egy pohár jó bort, le is nyugodtok és még jó hatással is lesz a szervezetetekre. 

A cink a vércukor mennyiségét szabályozó inzulintermelés szempontjából fontos. A vas pedig a vérképzést segíti elő. A mangán a pajzsmirigy működésében játszik szerepet.

Érdekességként említeném meg, hogy már az ókorban felfedezték a bor gyógyító erejét. Külsőleg és belsőleg is használták, sőt az újszülötteket borban fürösztötték meg (nem lehet elég korán kezdeni). Használták fertőtlenítésre, fejfájás ellen is. A középkorban még a víz olyan rossz minőségű volt, tele fertőzéssel, hogy bort ittak helyette. Ha megfigyelitek, napjainkban is reneszánszát éli a wellnes szállodákban az úgynevezett vinoterápiás kezelések, ami azt jelenti, hogy a bort, a szőlőt, a magját külsőleg alkalmazzák. Magyarországon a tokaji bort receptre írták fel a várandós nőknek, a vérképző hatása miatt. A tokaji mellet még a somlói szerepelt a régi gyógyszerkönyvekben. Ez már milyen lehetett, amikor a patikában vettél bort? Mondjuk szerintem sokkal jobb annál, amit manapság veszel ott...

Tényleg bármilyen témába kezdek, mindig kiderül, hogy a bor és az ember kapcsolata mióta világ a világ, szorosan összefonódik és kíséri folyamatosan az életünket, történelmünket.

De természetesen nem győzöm eléggé hangsúlyozni, mint anno Hippokratész, hogy csak mértékletesen fogyasszuk a bort, mert ha túlzásba esünk, akkor ezek a jótékony hatások nem érvényesülnek, és nagyon hosszú a várólista egy májtranszplantációra..

A legvégén álljon itt egy örök érvényű közmondás, én ehhez tartom magam:

Bikavér, az orvosságnál többet ér, aki issza holtig él!

 Így legyen!

Nyáron valahogy sokkal kevesebb idő jut az írásra, annyi minden történik, csak úgy rohannak a napok, telnek a hetek.  A legnagyobb parám, hogy mindjárt vége a nyárnak! Már itt járunk a közepén! Nyaralásnak meg még se híre, se hamva... Ezért kell vigasztaljam magam minden este finom vacsorával, és finom borokkal. Jaj, nyaralásról jut eszembe, voltunk egy hosszú hétvégén a Cserhátban, egy Felsőtold nevezetű kis faluban, ahol semmi, de semmi nem volt, még a kocsma is csak pár óráig volt nyitva. A szomszéd faluban volt egy étterem, ami viszont meglepően jó volt és vadételek is voltak, őzet ettünk ha kellet, ha nem! Nagyon érdekes, hogy egy ilyen pici faluban, ahol még egy bolt sincs, találni egy ilyen kifejezetten jó éttermet! Az árak pedig teljesen korrektek voltak. Egy bajom volt és ez sok helyre igaz, hogy nem tudnak szinte sehol egy normális fröccsöt adni! Mindenhol ásványvíz van, nincs szóda. Pedig a fröccs az csak azzal jó. Az ásványvizes fröccsben semmi élet nincs. Tudtátok, hogy ki találta ki a fröccsöt?  Nem akarom bő lére ereszteni a történetet, dióhéjban annyi, hogy Fáy András pincéjében jókor volt két nagy koponya egy helyen, Jedlik Ányos volt az egyik, aki magával hozta az általa feltalált szódát, Vörösmarty volt a másik, aki pedig midőn megkóstolta ezt az italt, kitalálta hozzá a fröccs szót (mert addig spriccernek hívták). Utólag is nagyon hálás vagyok nekik! Esténként most mindig ezt isszuk, és közben főzünk, a legutóbbi vacsoránk olyan jól sikerült, hogy szeretném megosztani veletek.

 Már régebben találtuk ezt a receptet, de valahogy eddig nem került rá sor, mert minden este volt valami, ami miatt csak később kezdtünk el főzni, és azt gondoltam, hogy ez egy elég időigényes kaja, mivel galuskát kell hozzá készíteni. Méghozzá milyen galuskát! Nem is hallottam még ilyen megoldást, persze lehet hogy ez csak nekem újdonság. A lényege, hogy először összekevered a tojást (3 db) egy kis langyos vízzel, utána beleteszel 40 dkg túrót, azzal összeforgatod, és csak utána kezded hozzá adagolni a lisztet, annyit amíg galuska keménységű tésztát nem kapsz. Ezt ugyanúgy, ahogy a sima galuskát szokás, kifőzöd vízben, amikor feljön a tetejére, leszűröd. Az egészet beleborítod egy tűzálló tálba, összekeversz jó sok tejfölt jó sok kaporral,sóval, borssal, ráöntöd a galuskára, összeforgatod, mehet a sütőbe 180°-on egy fél órára. Mi annyiban variáltunk a dolgon, hogy pirítottunk szalonnát is hozzá, (hisz magyarok vagyunk, szalonna mindenbe kell, úgy, mint ahogy hagyma is) azt is hozzákevertük. És hogy a hagyma se maradjon el, amikor kész lett, akkor nagyon vékonyra vágott lilahagymával megszórtuk. Eszetlen jó étel! Akár így magában, de akár húsok mellé is. És történetem itt lesz kerek, mivel ennek ez ételnek nagyon jól áll a fröccs. Hiszen sem a túró, sem a tejföl nem túl intenzív, a szalonnához és a hagymához pedig már őseink is fröccsöt ittak. De mit igyon az, aki nem szereti a fröccsöt? -kérdezhetnétek. Nos azoknak ajánlok hozzá egy friss, reduktív chardonnay-t, mivel ennek a fajtának az egyik fő jellemzője a frissen vágott fű íz (vajon mindenki evett gyerekkorában), a  kapornak is picit fű íze van, szóval megvan az összhang. Ezt már írtam, de én nagyon kedvelem a Nyakas pincészet borait, az ő chardonnay-uk kifejezetten jó választás. Természetesen a fröccs fehérborból készüljön, (legalábbis ha ehhez az ételhez isszuk) a legjobb fröccsöt  olaszrizlingből lehet készíteni, mert ez a fajta kellemesen savas, főleg, ha etyeki, mivel ott meszes a talaj, így a borok az átlagnál savasabbak. Vagy kértek a családtól, rokonoktól házi bort, azok úgyis mindig olyan savanyúak, hogy leszedik a zománcot a fogadról! :-) Mindig rettegek, ha megyünk valahova látogatóba, hogy meg kell kóstolnom a család által készített borokat...mert ugye Évike ért hozzá, neki muszáj megkóstolni...

Egy szó, mint száz, élvezzük a nyarat, a napsütést, és a fröccsöt!