Kis kihagyás után itt vagyok újra! Alkotói válságban voltam. Most, hogy már többen olvassák a blogom, több kritikát is kapok, ami teljesen megkavart. Mindenkinek van egy-két tanácsa, hogy "én így írnám", én "úgy írnám"...és ettől teljesen összezavarodtam, kicsit elvesztettem a saját stílusomat. De aztán rendbe tettem magamban a dolgokat és úgy folytatom, ahogy eddig, természetesen azért nem találtak ezek a vélemények süket fülekre. A  múltkor ott hagytam abba, hogy itt a grillszezon, mit is igyunk ilyenkor? De aztán több barátom nekem szegezte azt a kérdést, hogy sütemények mellé milyen borokat igyunk? A sok kis édesszájú! Szóval így inkább erről írok most, amúgy is úgy veszem észre, hogy "szülinap" szezon van, mert minden hétre jut egy. És ugye azt senki nem gondolja komolyan, hogy az édességekhez majd vizet iszunk?

A legkézenfekvőbb megoldás természetesen egy desszertbor, és azokat is jó szívvel ajánlom, de  annyi másféle bort tudunk még választani, ha egy kicsit kísérletezünk, és bátrabbak vagyunk. Hol is kezdjem? (Nem is olyan egyszerű ez a téma, mint ahogy azt én elgondoltam.) A legfontosabb szabály az, hogy a desszert SOHA ne legyen édesebb a bornál. Ugyanis ha ez megtörténik, a desszert édessége teljesen elnyomja a kevésbé édes bor ízét, és nem fogtok érezni semmit. Talán úgy lesz a legegyszerűbb, ha kategóriákba rendezem a desszerteket, bár itt is, mint az összes étel-ital párosításnál, borzasztóan szerteágazó a téma. Nem én vagyok az egyetlen, akinek a becsípődése a pezsgő, elég sok sommelier ajánlja, még akár a csokisokhoz is, mivel a pezsgő frissessége, szénsavassága jól kiegészíti a süteményeket.  Hihetetlen, hogy akármilyen témába fogok bele, a legvége az lesz, hogy mindig, mindenhez igyunk pezsgőt! (Szerintem a Hungária pezsgő pincészet jelentős bevételi forrása tőlem és barátnőmtől származik :-))

Kezdjük az enyhe édességi fokkal rendelkezőkkel, mint pl. az édes kekszek, vaníliás desszertek, pudingok, túrótorták stb... Ezekhez kipróbálhatunk egy félédes traminit, vagy egy édes, reduktív eljárással készült fehérbort,  pl. a Thummerer Pincészettől  egy muscat ottonel-t. Ha a tortán gyümölcs is van, és azok pirosbogyósak, akkor inkább egy félédes rozét adjunk hozzá. Amennyiben barack, körte, alma, akkor az előbb említettek mehetnek. A külföldön élők kedvéért említeném hozzá a Chenin blanc-ot.

Édesebb, krémesebb desszertekhez, mint a mézes sütemények, francia krémes, a tiramisu, az Eszterházy torta, diós sütik, ezek mellé már egy késői szüretelésű fehérbort válasszunk tokajból, de egy édes sherry sem rossz megoldás (de ne igyunk sherryt, ha megtehetjük, hogy tokajit iszunk). 

Ha a desszertünk fehércsokival készül, akkor illik mellé egy hordós chardonnay, mert ezeknek a boroknak a jellemzői a vaníliásság, a krémesség, ami a csokiban is fellelhető. Biztos, hogy különlegesebb élményt kapunk, mint egy édes borral. Arról nem is beszélve, hogy sok ember nem is szereti az édes bort. Ahogy sötétedik a csoki, a bor is úgy sötétedik hozzá, a tejcsokis desszertekhez pl. már egy  kadarkát is ihatunk.

A legvégére hagytam az én kedvenceimet, a csokis, csoki mousse-os, étcsokis tortákat, amikhez próbáljatok ki egy barrique cabernet franc-ot, vagy egy nagy testű, nehéz vörösbort. Fantasztikus! Ugye a barrique hordó használata miatt a bornak van egy csokis, krémes aromája, így az szépen kiegészíti ezeket a desszerteket. De aki ódzkodik attól, hogy száraz bort igyon, akkor próbálkozzon meg egy 5-6 puttonyos tokaji aszúval, vagy ami még egy nagyon szép választás lehet mellé, az egy 10-20 éves portói bor. 

Tudom, hogy most csak egy szeletet hasítottam ki a tortából ( jaj, de stílusos vagyok), hiszen rengeteg féle-fajta sütemény létezik, de csak a fő irányvonalakat próbáltam  felvázolni nektek. De tudjátok: ha bármi kérdés felmerül bennetek, akkor bizalommal forduljatok Szeszmeraldához!

  Az utóbbi időben ezt szoktuk csinálni, ugyanis annyi, de annyi nyersanyag van a hűtőben, hogy borzasztó, ételt kidobni nagyon nem szeretek. Így jött az az ötlet, hogy csináljunk néha egy ilyen pakold ki a hűtőt "mozgalmat", ami abból áll, hogy kirakok nagyjából mindent a konyha pultra, és elkezdjük kitalálni, hogy mit is lehetne főzni belőle. A legfinomabb kajáink így készülnek, csak az a baj, hogy sosem jegyzem fel, így azok egyszeriek, és megismételhetetlenek.

De ez az utolsó annyira jól sikerült, hogy meg kell, hogy örökítsem, ezért leírom. Találtunk  egy kis marha fehérpecsenyét, egy kis póréhagymát, rizst (meg persze tojást, tejszínt stb. nem sorolnám fel a hűtő teljes tartalmát, ha nem bánjátok). Teljes ötlettelenséggel bámultunk egymásra, nulla kreatívsággal, ezért úgy döntöttünk, hogy amíg nem jön az ihlet, hívjuk fel anyósomat, elég sűrűn szoktunk vele beszélni, hátha addig kitalálunk valamit. Így is történt, és szó szót követett, elkezdte mesélni, hogy milyen isteni póréhagymás köretet csinált. Mindjárt felcsillant  a szemünk, hogy ez jó lesz nekünk is. Nem kell hozzá más, csak póréhagyma, szezámmag, 2 tojás.

A következőképp kell elkészíteni: karikára vágod a póréhagymát, olívaolajon megdinszteled, amikor jó, akkor rádobsz kb. egy evőkanálnyi szezámmagot, és addig pirítod együtt őket, amíg szinte már túlsültnek tűnik, és összeragad az egész. Sózod, borsozod, egy kis majoranna mehet rá. Amikor majdnem kész, akkor ráütöd a két tojást, jól összeforgatod, egy perc elég neki. A húst nagyon egyszerűen csináltuk meg mellé, szép vékony szeletekre kell felvágni, ehhez nem árt egy nagyon éles kés, sőt, előtte egy kicsit be lehet tenni a fagyasztóba a husit, hogy egy kicsit megkeményedjen, könnyebb lesz vágni. Ezt is olajon, hirtelen, mintha thai ételhez csinálnád, nagy lángon megkapatod, borsozod jó erősen, ilyenkor nem sózod, csak amikor levetted a lángról. Megfőztük közben a rizst, és még volt egy kis sima sali a hűtőben, gondoltam, nem árthat, gyorsan felvágtam, egy paradicsomot rákockáztam, kis citrom levet tettem rá, ráreszeltem egy kis héját, olíva, só, bors. Ennyi! A végén jó ötletnek láttuk, hogy a húst keverjük össze a póréhagymával, hát valami isteni finom lett. Szóval mindenkit arra buzdítok, hogy csináljon ilyet, mert tényleg minden kis dolgot fel lehet használni, és tök jó új dolgokat lehet alkotni, és jó érzéssel tölt el, hogy nem pazaroltál.

Jaj, a lényeget majdnem elfelejtettem! Milyen bort is igyunk hozzá? (Természetesen, csak vicceltem, nem felejtettem el.) Azt mondanám hogy ehhez az ételhez rengeteg minden illik, ugyanis meghatározó karakteres íze igazán egyik összetevőnek sincs. Illatos fajtát ( irsai, tramini, cserszegi fűszeres) ne válasszatok hozzá, mert az elnyomja az étel ízét, de egy chardonnayt, egy olaszrizlinget, akár egy száraz furmintot, egy szürkebarátot, rajnai rizlinget, bármi jöhet.

Hétvégére itt a nyár, lehet készülni a grill szezonra, legközelebb elmondom, hogy milyen bort is igyunk ilyenkor.

Írnom kell! Teljesen fel vagyok dobódva, ugyanis egy olyan fantasztikus étteremben jártam, hogy nem is nagyon találok rá szavakat! Mindezt ma délben, munkaidő alatt. Lehet, hogy ez csak nekem ekkora élmény, de az biztos, hogy ez a hely bekerül az én általam felállított top 10-be. 

Már ezer éve mondogatta a főnököm, hogy az egyik volt alkalmazottja nyitott egy éttermet, és hogy mindenki annyira dicséri, menjünk már el egyszer. Tudja, hogy imádok éttermekbe járni, ő sem szeret semmit jobban a hasánál, szóval elég jól elvagyunk. Aztán ma kitalálta, elmegy fodrászhoz, de nem szeret egyedül menni, ezért általában én el szoktam kísérni. Nekem ez ellen semmi kifogásom nincs, hiszen ki az, aki nem akar egy kicsit lazítani munkaidő alatt, ráadásul teljesen "legálisan", a főnök engedélyével. Szó, szót követett, elindultunk, és útközben felvetette, hogy ha már úgyis mászkálunk, nem megyünk-e el ebbe az étterembe? Nem kellett kétszer mondani! Ráadásul ott van nem messze a fodrásztól. Ez az étterem nem más, mint a St. Andrea wine&gourmet Bar. Utólag rémlik, hogy már olvastam róla, hogy milyen szuper hely, és nekem az is tetszik, hogy csak a St. Andrea pincészet borait tartják (mondjuk ez elég evidens..ha már ez a hely neve).

Nagyon- nagyon kellemes volt az első pillanattól, az utolsóig, és nem hiszem, hogy csak azért, mert a  volt főnöknek akartak "puncsolni". Az egésznek a hangulata, a színvilága, elegáns, de mégis fesztelen, tökéletesen ki van találva a legapróbb részletekig. Na, de térjünk rá a kedvenc témámra, az ételekre, és az italokra. Képzeljétek el, hogy délben nem lehet választani az étlapról, csak menü van. De az étlapjuk is teljesen minimál  és szezonális alapanyagokra épül (nem az a kódex vastagságú,  ha ilyen étteremben jártok, meneküljetek). Én előételnek borjúnyelvet ettem, spárgával. Ehhez pezsgőt ajánlottak (ugye, ugye, nem csak én vagyok az elfogult), nem is tudtam, hogy a St. Andreának van pezsgője, de mint kiderült, kereskedelmi forgalomba nem kapható. Valami isteni finom volt. Fő fogásnak kacsamellet kértem, gerslivel ( én most tudtam meg, hogy magyarul ez árpagyöngyöt jelent), bébirépával, citrusokkal. Azt a harmóniát! Komolyan mondom, egy ilyen összhangban levő étel maga az élvezet, robbant a tűzijáték! Amikor tökéletes egyensúlyban vannak az ízek, egyik sem tolakodó, hanem szépen kiegészítik egymást, kihozzák egymás előnyös tulajdonságait. Minden a helyén volt. A sommelier hozzá egy fehér cuvéét ajánlott, ha nem bánjátok, most nem sorolnám fel, milyen fajtákból állt, de gyönyörűen simult az ételhez, kiemelte a mártás enyhe citrusosságát (St. Andrea Örökké fehér cuvée, grand superior).

A desszert egy túrógombóc volt, ez volt a "leggyengébb láncszem", ha szabad ilyet mondanom, helyesebben mondva csak nem az én ízvilágom volt. Viszont a bor amit ajánlottak hozzá...én még soha nem találkoztam ilyennel, pedig nem ma kezdtem a pályafutásomat! Egy késői szüretelésű ROZÉ! Ráadásul 2014-es! (Tudjátok, mindig arra "tanítalak" titeket, hogy rozéból csak friss évjáratot vegyetek, ez itt a kivétel, de ezzel a borral nem fogtok csak itt, vagy a pincészetben találkozni, mert ez sincs kereskedelmi forgalomban.) Elképesztő volt, mintha egy tokaji késői szüretelésű bort ittam volna. Eddig nem volt a kedvenc pincészetem a St. Andrea, de ez most elég nagy fordulatot vett. És ami még nagyon jó, az az, hogy a borokat teljesen normális áron adják, sok étteremtől eltérően. Engem mindig is zavart, hogy miért kell horror áron adni a borokat? Nyilván azon lehet többet keresni, az ételeken nem annyira. Az ételek ára is szerintem teljesen normális, de akinek felkeltettem az érdeklődését tekintse meg a honlapjukat, és menjen el hozzájuk.

Olyan nagy öröm számomra, hogy egyre több jó étterem van Magyarországon, bár mindet kipróbálhatnám!

Végre! Itt az eper szezon! A legszebb, legfinomabb gyümölcs a világon, legalábbis nekem. Öröm ránézni, olyan kicsattanóan üde, élénk, gyönyörű. De majd még most jön a java, mert így az elején elég sokszor bele lehet futni a nagyon szépnek kinéző, de se íze, se bűze eperbe. Ami körülbelül olyan, mint egy élethű műanyag utánzat. Nem kezdem el fújni azt, hogy azok a régi, jó dolgok, (mint a bácsi a chipses reklámban, emlékeztek?) de azért olyan epret már sosem fogok enni, mint amilyen a nagymamámék kertjében volt. Az a pici, szinte fekete, de annak micsoda íze volt!

De félre a nosztalgiával, arról szeretnék írni nektek, hogy mennyiféle, első hallásra talán meghökkentő párosítást lehet készíteni belőle, túllépve a címben említett pezsgő-eper kombón. Ami, tegyük hozzá, szintén nem rossz, de azért ennél sokkal többre érdemes ez a gyümölcs. Nálam úgy szokott kezdődni egy vacsora kitalálása, hogy elgondolom először is azt, mit kívánok, aztán képzeletben elkezdem hozzá párosítani a  különböző alapanyagokat, elképzelem az ízüket, azt, hogy hogyan illenek majd  egymáshoz. Utána azért rákeresek a neten, hogy egy kis segítséget, illetve alapötletet kapjak, aztán máris tovább kombinálom, variálom, szépen lépésről-lépésre elkészítem, hozzá gondolom a fűszereket. Hála istennek, elég élénk a fantáziám, és igen vizuális típus vagyok, így ritkán nyúlok mellé, de azért elő szokott fordulni. (Lehet ilyen élénk fantáziával valami egész másról kellene írnom?) 

Most a két szezonális dolgot vettem elő, az epret, és a spárgát! Első hallásra talán furcsának tűnhet, de higgyétek el, remekül állnak egymásnak, és annyira könnyű elkészíteni. A spárgánál nálam az a trükk vált be a fás rész elkerülésére, hogy meghajlítod, és ahol eltörik, onnan jó. Csak sajnos így van olyan, hogy a fél spárgát ki kell(ene) hajítani, ilyenkor inkább csak levágom a végét, mert sajnálok annyit kidobni. Én mindig zöld spárgát használok, nem tudom miért, a fehértől ódzkodom. Ehhez a salátához meg kell főzni a spárgát, az kb. olyan 6 perc, utána meg lehet futtatni egy kis fokhagymás vajon, előnyére válik. (Csak nem képzeltétek, hogy létezik olyan étel nálunk, amiben nincs valamilyen hagyma?) Az epret negyedekbe vágod, nem kell sok, két maroknyi elég, mert nem jó, ha túl sok van benne, túl édes lesz. Aztán egy tálba teszed a feldarabolt spárgát, rá az epret, egy kis apróra vágott lila hagyma nem fogja elrontani, de persze kihagyható, a tetejére pedig vagy kecskesajtot, vagy feta sajtot morzsolhatsz. Az egészet összeforgatjuk egy kis balzsamecetes, olívás öntettel. Nem kell, hogy álljon az öntetben, csak szépen, finoman vonja be. Egy jó pár tekerés bors mehet rá, sózni nem szoktam.  Azonnal fogyasztható. Jó, hogy a bejegyzésemnek ezt a címet adtam, mert ehhez az ételhez mondjuk pontosan egy pezsgő illik! Azt is ittam mellé. Viccet félretéve, tényleg illik hozzá, de mivel az eper, és a balzsamecet a legintenzívebb íz, ezért egy ahhoz hasonló karakterű bort kell választanunk. Leginkább egy jól behűtött, epres ízvilágú rozét tudnék hozzá elképzelni. Akár lehet  félédes is, mert az egész salátának picit édeskés íze van. 

A másik kedvencünk szintén egy saláta, egy epres, rukkolás sali, ez az én egyik nagy "szerelmem". Nagyon szeretem a rukkolát, mostanában állandóan tudnám enni, főleg, ha kacsamell is társul hozzá.:-)  Az öntethez ki kell keverni egy kis olívaolajat, balzsamecetet, mézet, mustárt, belenyomni egy pár gerezd fokhagymát. Az epret negyedekbe vágni, a koktélparadicsomokat is (olyan 10 db elég), mindkettőt beletenni az öntetbe, és a rukkolát csak akkor hozzáadni, amikor tálalod, különben elázik, és nem lesz ropogós. Tehetünk erre is feta sajtot, de anélkül is tökéletes. A rukkolának a csípőssége, az eper édessége, a paradicsom savanykássága, micsoda kavalkád! Mit lehet ehhez inni? (vizet?) Én, ha száraz bort választanék hozzá, akkor a Nyakas pincészet Aligvárom cuvééjét ajánlanám azért, mert az irsai oliver az illatosságával, enyhe édes ízérzetével, parfümösségével, a chardonnay a "fű" ízével, a rizlingszilváni a könnyedségével igazán  jól passzol hozzá. De az eper miatt jöhet egy rozé is, Konyáriék rozéjának a frissessége, picit édes ízérzete, tökéletes.  Aki jobban kedveli az édes borokat, akkor egy muskotályt válasszon, például a Thummerer pincétől. Ezt a fajtát ajánlom azoknak is, akik most ismerkednek a borokkal,  mert alacsony az alkoholtartalma, szinte szőlőlé íze van. Csak nagyon halkan jegyzem meg, hogy ehhez is megy a pezsgő, vagy egy habzóbor.

Szóval a végére, mire megírtam ezt a bejegyzést, és a magammal folytatott hosszas viták után, arra jutottam, hogy az epernek mégiscsak a pezsgő a legjobb "barátja". De természetesen az említett borok is nagyszerűek, ha valaki nincs ennyire nagy szerelemben a pezsgővel, mint én. Egészségetekre!

Régen írtam már, nem mintha nem lett volna miről, csak valahogy úgy elszaladtak a napok, a hetek, mindig volt tennivaló. De most teljes életnagyságban itt vagyok, és egy igazán érdekes dolgot szeretnék megosztani veletek, ahol a véletlenek összjátéka úgy hozta össze a dolgokat, hogy abból egy fantasztikus este, vacsora, és borkóstolás kerekedett. Ha nagyon az elejéről akarom kezdeni a történetet, akkor onnan mesélném el, hogy a főnökömnek van egy étterme is, ahol ugye borok is vannak, és nekem kipattant az isteni szikra a kis agyamból, mi lenne, ha azokat a borokat, amiket ott lehet kapni, azt mi is forgalmaznánk itt a kis üzletben? Feltételezvén, hogy a vendégek esetleg meg is akarják venni az ott kóstolt borokat. Milyen igazam lett!  Az ötletet tett követte, megbeszéltem, hogy melyik borok fogynak a legjobban, és ezekből rendeltem jó pár félét, amit természetesen muszáj, hogy megkóstoljak, hiszen véleményt tudnom kell majd alkotnom róla. Az első választásom Légli Géza rozéjára esett. Ő egy dél-balatoni borász, Balatonboglárhoz közel, Kislakon van a borászata. Közben kiderült, hogy estére barátok jönnek, főzünk, iszogatunk. Hosszas variálás után megszületett a vacsora ötlet is: tejszínes, vargányás szélesmetélt. Talán leghűbb olvasóim emlékeznek arra, hogy már írtam a tejszínes ételek, és a hordós, barrique hordós borok kapcsolatáról, ezért a rozé mellé gyorsan odatettem egy Matacs chardonnay-t, szintén Légli Gézától, mert egyrészt 5 embernek kevés 1 üveg bor, másrészt akkor az a vacsorához is pont illeni fog. Így indultunk neki az estének, még kicsit hiányosan, mert az egyik barátunk csak később tudott jönni. Természetesen a lelkére lett kötve, hogy olyan bort hozzon, ami megy a vacsihoz, és lehetőleg ne egy üveggel!  (Ahogy öregszünk, egyre növekszik a palackok száma, hogy van ez?) Mikor megérkezett, volt nagy meglepetés, hiszen ő is Légli borokat hozott, csak nem Gézától, hanem Ottótól! Ugyanis van egy Légli Ottó nevű borász is, aki nemcsak hogy névrokona a fentebb említett Gézának, hanem az édes testvére is. Szerintem ez nagyon jó, hogy mindketten borászok, ráadásul ugyanazon a borvidéken. Egy chardonnay-t, és egy  Rajnai Rizling válogatást kóstoltunk tőle. De kezdjük a rozéval, mert egy hivatalos kóstolón is úgy van a  sorrend, hogy a könnyű fehér, vagy rozé boroktól haladunk a testesebb fehérek, majd a vörösök felé. Annyit tudok róla mondani, hogy kb. 5 perc alatt elfogyott, nagyon itatta magát. Szerintem igazán szeretni fogom. Azt vettem észre, hogy a napsütéses órák számának a növekedésével egyenes arányban emelkedik a fröccs iránti kívánalmam! Ábrándjaimban a teraszon látom magam, egy gyönyörű rozéfröccsel... De ne kalandozzunk el! Aztán a kétfajta chardonnay-t hasonlítottuk össze. Mindkettő 500 literes hordóban érlelt, a Géza bora spontán erjedéssel készült (ez azt jelenti, hogy az élesztőgombák a levegőből, a talajból, a bogyóhéjból, természetes úton kerülnek a mustba, nem pedig a borász adja hozzá a fajélesztőt). Nem is tudom, hogy melyik mellé tegyem le a voksom. Egy icipicit nekem az Ottóé jobban ízlett, picit selymesebbnek, zamatosabbnak éreztem, ő még a hordó mellett hűtött tartályban is érlelte a borát. A vacsorához mindkettő illett, talán a Matacs chardonnay egy fokkal jobban. Igazából ma megint újra kóstolhatnánk őket! A riesling nagyon érdekes volt, mert félszáraz, de én kóstolás alapján félédesnek gondoltam. Hihetetlenül krémes, olajos bor volt. 16% alkoholtartalommal! Az még a vörösboroknál is ritka, fehérbornál még soha nem  találkoztam ilyennel. De egyáltalán nem érződött, hogy túlzó lenne az alkohol benne. Mindenkinek az nyerte el legjobban a tetszését, csak nekem nem. Nekem már ez is túl édesnek tűnt, bár tényleg nagyon, nagyon finom volt. Nem mellékesen a vacsora is igen jól sikerült, annyira szeretem, amikor jókat eszünk, és iszunk, olyan megelégedéssel tud eltölteni. Summa summárum, nem igazán tudok nyertest hirdetni, mert nagyon egyforma minőséget képviselnek, és mindenkinek csak ajánlani tudom őket. Igazán büszkék lehetünk, hogy egyre több ilyen fantasztikus borászunk van már. Ma folytatom a sort, mert szerencsémre elég sok új bort rendeltem!

Kislány koromban imádtam a húsvétot. Már kora reggel érkeztek az első locsolók, anyukám kollégái, volt egy valaki, ő már reggel hétkor nyomta a csengőt (mondjuk miatta pont nem szerettem, mert nagyon korán kellett kelni). Valahogy olyan jó volt, az előző napi tojásfestés, a szendvicsek készítése (mi akkor sem aggódtuk túl a kaja kérdést, ahogy máskor sem), az öltözködés, a várakozás, a kis kosárkába a friss fű szedése, a tojások elrendezése. Amikor már nagyobb voltam, az izgalom, hogy vajon ki fog eljönni, melyik fiú osztálytársam (abból le lehetett szűrni azt, hogy melyik fiúnak melyik lány tetszik, akihez locsolkodni ment, az volt a befutó). Mindig nagyon vidáman telt, tele volt élettel a ház, egymásnak adták a kilincset a locsolók. Összességében a locsolást magát soha nem szerettem, mert azok a kölnik, te jézus isten, csoda, hogy mi nők nem szenvedtünk maradandó károsodást...csak a hangulatot. Aztán persze nekem is eljött a " jaj, hagyjál, nem vagyunk itthon" időszak. Utána visszatért a kedvem kamaszkoromban, mert mindig jöttek a haverok locsolás címszó alatt, de igazából a buli kedvéért, mert általában le is ragadtak, és tőlünk indultunk este a "városba". Meg persze nálunk mindig volt mit inni! Akkor még persze nem "tudományos" alapon választottam borokat, azt ittuk, ami otthon volt, az ételekkel meg nem nagyon törődtünk, hisz nem az volt a lényeg. Ti hogy vagytok ezzel, készültök még a húsvétra? Mit készítetek a családnak?  Hogy én mivel fogadnám a vendégeket, ha most várnám őket? Egyáltalán, milyen húsvéti ételeket csinálnék, és milyen borokat kínálnék mellé? Vagy mit fogunk a családi ebédhez inni? Íme egy-két gondolat, hátha pár jó ötletet adhatok nektek, már ami a borokat illeti.

Gondolom, az első helyen mindenkinél a húsvéti sonka áll. Mi mindig tojással, friss, zsenge retekkel, újhagymával szoktuk enni. Sőt nekem van egy perverzióm, én mindezt édes kaláccsal szeretem a legjobban, és az ilyenkor mindig szokott lenni, hiszen a kalács is jellemzően húsvéti étel. Na, ehhez az összeállításhoz aztán sommelier legyen a talpán, aki bort tud ajánlani. Ezt a kavalkádot! Viccet félretéve, a sonkához kiváló választás, és aperitifnek is tökéletes, a pezsgő, vagy egy habzóbor. De ha valaki vörösbort kíván hozzá, akkor én kadarkát ajánlanék mellé. Ha fehéret, azt meg már kicsit félve merem nektek leírni, mert lassan azt fogjátok gondolni, hogy én csak ezt az egy fajta borszőlőt ismerem. IGEN, az olaszrizling az, jó? De hogy ne csalódjatok bennem teljesen, megpróbálkozhattok egy rozéval, vagy egy sillerrel is. Mi a siller? Egészen pontosan: A vörösbor és fehérbor között áll a színét tekintve. A sillerbor a vörösbornál kevesebb, de a rozénál hosszabb időt ázik a héján, így színe is mélyebb, teltebb. A rozéborok és a sillerek közötti legfőbb különbség az, hogy utóbbiak valamennyi ideig együtt erjednek a törköllyel, így kapják meg jellegzetes, vörösborra hasonlító, ám lényegesen lágyabb ízüket.

A másik klasszikus a báránysült. Jó kis ropogós, porhanyós bárányka. Az egyik kedvenc húsom (érdekes, ilyenkor valahogy gyorsan el tudom hessegetni a lelki szemeim elől a kis fehér bundás, cuki bárányt, és lecserélni a képet  az asztalon levő szép piros, zsírtól csillogó barikára). Ennek a húsnak van egy nagyon jellegzetes aromája, aki kóstolta már, tudja, hogy miről beszélek. Ezért törekedjünk arra, hogy hasonlóan jellegzetes, és karakteres bort válasszunk hozzá. Ez pedig nem lesz más, mint a pinot noir. Ennek a fajtának a fő jellemzője az animalitás. Mit is takar ez? Ha beleszagoltok a borba, akkor istálló, frissen cserzett bőr, általában "állat szag" csapja meg az orrotokat. Egészen érdekes dolog ez, egy-két bornál olyan zavaró tud lenni, hogy kinyitás után bele sem bírsz kóstolni, olyan trágya szag árad belőle. Ilyenkor szellőztessük egy kicsit, el fog múlni. Ez az animalitás érezhető  a bárány ízében is. Aki kísérletező kedvében van, vagy nem szeretne vöröset inni, az bátran kóstolja össze egy furminttal. Meglepően jó páros.

Említettem még a fonott kalácsot, ahhoz mindenképp egy lágyabb, kicsit édesebb bort keressünk, egy tokaji hárslevelűvel nem lehet mellényúlni. Arra figyeljetek, hogy ne legyen túl édes a bor. Természetesen, ha sós kalácsot készítünk, akkor száraz fehérbort igyatok hozzá.

 Talán sokan készítetek kaszinótojást, aminek a lényege, hogy a tojássárgáját majonézzel, és mustárral keverjük ki. Így egy krémes tölteléket  kapunk eredményül, az lesz a domináns, és innen már tudjátok, hogy milyen bor illik hozzá, hiszen ezt már nagyon sokszor leírtam. Mindenki egyszerre: egy hordós chardonnay. 

Természetesen lehetne folytatni a sort, ahány ház, annyi szokás, rengeteg variáció van. Remélem, hogy jó idő vár ránk az ünnep alatt, és én azt gondolom, hogy jó lenne újra felfedezni, visszahozni a húsvéthoz tartozó népszokásokat. Anyósom mesél sokat arról, hogy hogyan zajlott az ő fiatal korában, irigykedve hallgatom. Szerintem mindenkinek jót tenne, ha visszatérne, és nem utálattal tekintenénk rá. Egyetek, igyatok, és várjuk a tavaszt!

Ide még muszáj ezt a képet betennem, hát nem gyönyörű??

Sziasztok!

Már sokszor találkoztam vele. Nézegettem, többször a kezembe vettem, alaposan megvizsgáltam a palackot, a címkét. Már az is annyira tetszett, olyan szellemes, és teljesen más volt a megszokottnál (és ha valakinek esetleg hentes ismerőse van, akkor az neki egy 100%-os ajándék ötlet). De aztán mindig visszatettem a polcra, talán tudat alatt bennem is ott motoszkált az a gondolat, hogy a bikavér egy borzasztó, pancsolt bor, amibe mindent összeöntenek, ami van. De nem is értem magamat, hisz annyi jó bikavért ittam már, az egyik kedvenc borom (tudom, sok van) a Takler Pincészet bikavér reserve-je. De említhetném  a St. Andrea Hangácsát is. Végül is rászántam magam, és megvettem. Aztán el is felejtkeztem róla, mígnem a hétvége úgy alakult, hogy megkívántunk egy marhapörköltet. De nem ám csak egy olyan tessék-lássék pörit, hanem amilyet mi csinálunk, juhtúrós, kapros, fokhagymás, szalonnás tésztával. Mi szerintünk egy titka van a pörköltnek, a rettenetes mennyiségű hagyma! Amikor már azt gondolod, hogy "nah, ennek már elégnek kell lennie", akkor sem elég! Hogyan is szemléltessem nektek, kb. egy kiló húshoz egy olyan 6-8 fej hagyma biztos, hogy kell (legközelebb lefotózom a mennyiséget). Attól lesz az egésznek az a fantasztikus zselés állaga, és sűrű a szaftja, de nem kell aggódni, nem lesz az étel hagyma ízű. Anyukámat az ájulás kerülgeti, amikor meglátja a hagyma mennyiséget, és egyre sápadtabban, elhalóbb hangon kérdezgeti, hogy biztos kell ennyi bele? Az már más kérdés, hogy másnap egy ilyen hagyma buborék lengi körül az egész lényedet, de megéri! A másik nagyon, de nagyon fontos dolog a marhapörkölt esetében az, hogy az egészet borral kell csinálni. Nem ám csak úgy belelöttyintünk egy decikét, bele az egész üveggel. Elvileg olyan bort kellene beletenni, amilyet iszol hozzá, de még nem vagyunk anyagilag olyan szinten, hogy ezt megengedhessük magunknak, egy 3-4 ezer forintos bort azért fájó szívvel öntenék bele. De egyszer eljön az én időm, és akkor még kezet mosni is Gere Kopárral fogok.:-) (Jut eszembe, kipróbáltam, a fürdővizembe tettem bort, mert állítólag csuda szép, és selymes lesz a bőröd tőle, hát ezt nem tapasztaltam, viszont a víznek olyan kinézete lett, hogyha még egy kis cukrot is hozzáteszek, a Vörösmarty téren simán eladom forralt bornak.) De hogy hogyan is jön a marhapörkölt a bikavérhez? Gondolom kitaláltátok, egy nagyszerű étel-ital párosítás. Remekül kiegészítik egymást. Miért? Azért, mert a bikavér egyik összetevője a kadarka.  Ennek a fajtának a fő jellemzője a fűszeresség, a paprikás ízvilág, ami a pörköltben is megtalálható, hisz a bors, és a paprika elég meghatározó benne. Mindamellett még egy igazi hungarikum is mindkettő. Amikor a külföldi vevőim kérdezik, hogy hol tudnának egy jó pörköltöt enni, legszívesebben azt mondanám, hogy gyertek el hozzánk, ott. Lehet, hogy kellene egy lakás éttermet nyitnunk? Vagy csak egy pörköltözőt, ahol semmi mást nem lehet enni, csak mindenféle pörit? Szerintetek? Szóval így jött a képbe a Bolyki bikavér, és hogy miért is lett szerelem? Mert hosszú "karrierem" során még nem nagyon találkoztam ilyen finom, ilyen tökéletesen harmonikus borral. Most értettem meg, miről beszélnek a szakértők, hogy a magyar borokkal mindig az a baj, pl. a franciákkal szemben, hogy túlzottan rátelepszik a hordó. Nem maradnak meg a fajtára jellemző gyümölcsös aromák, csak a fát érzed rajta. Nahát ez a bor aztán nem olyan. Hihetetlen kirobbanó gyümölcsösség van már az illatában, az íze pedig olyan, mintha beleharapnál egy tál zamatos, piros bogyós gyümölcsbe. Csodálatosan telt, testes, de ugyanakkor annyira friss -nem győzöm ismételni magam-, gyümölcsös, számomra egyszerűen tökéletes. És hogy feltegyem az i-re a pontot, mindez olyan 3-3400 forint körüli összegért. De ugye a múltkor megemlítettem, hogy egy kóstoló nem kóstoló, ezért hamarosan újra fel fog tűnni a házunk táján. Lehet akkor írok egy bejegyzést, aminek az lesz a címe, hogy egy hatalmas csalódás? Ki tudja? 

Majd elfelejtettem! A túrós tészta recept! Próbáljátok ki, ha nem is a pörkölt mellé, csak magában, akkor is isteni.

Természetesen úgy kezdődik (mint általában a receptjeink nagy része), hogy vágj apróra 20 dkg szalonnát, pirítsd meg, szedd ki, a visszamaradt zsírra tedd rá a kifőzött tésztát (fodros nagy kocka), keverd meg, majd ad hozzá a túrót, és kb. olyan 15 dkg juhtúrót, ki mennyire szereti, mert elég intenzív az íze. Adj hozzá apróra vágott kaprot, forgasd össze egy pár perc alatt, vedd le a tűzről. Vágj apróra egy csomó (kb. egy fej, illetve nálunk annyi szokott lenni, de tudjátok, mi nem normális módon vonzódunk a hagymafélékhez) fokhagymát, és keverd a tésztához, jó alaposan forgasd össze, öntsd ki egy üvegtálba, és told be a 180 °c-os sütőbe kb. fél órára, vagy ameddig szépen meg nem pirul a teteje. Azt mondtam, hogy magában is megállja a helyét, de azért akkor igazán tökéletes, amikor ráteszed a vaj puhára főtt, sűrű, a bortól szinte feketének látszó pörköltet. Sajnos nem találtam róla fényképet, legközelebb megörökítem nektek. Legalább lesz egy mondvacsinált okom, hogy miért is főzzünk...csak a fénykép kedvéért.:-)

Sziasztok!

Egy igazán mély gondolat fogant meg bennem a múlt este, mégpedig az, hogy bor nélkül ugyan lehet élni, de nem érdemes (vagy ezt már mondta valaki más is?). Hogy honnan is fakadt  ez a nagy bölcsesség? Tegnap az a kósza ötlet született meg a kis agyamban, hogy legyen egy nap, amikor nem borozunk, tartsunk egy kis szünetet. Gondoltam szegény májam had lélegezzen fel egy kicsit. Hiba volt! Úgy éreztem, mintha lejjebb vették volna a fényt a világról, a zene sem szólt úgy, a kedvem pedig...ne is beszéljünk róla! Aludni sem tudtam!  (Ezek szerint a színek és a bor között valami összefüggés van?) Nagyon szeretem Oláh Ibolyát (pedig de utáltam, amíg ezzel az albumával nem találkoztam), neki van egy dala, az csendült fel halkan  a fejemben, az a címe, hogy "valami úgy hiányzik". Nah, ennek a hangulata, szövege  pont jól kifejezte azt, amit éreztem. Egy szó, mint száz, többet nem fogok ilyen meggondolatlanságot csinálni! Itt véget is vetek a filozofálásnak, mielőtt még megijedtek, hogy végig ilyen elvont, és nagyon okos dolgokról fogok írni.

Inkább rátérnék arra,hogy miért is lett ennek a bejegyzésemnek ez a bor a  tárgya. Azért, mert a sors úgy hozta össze a dolgokat, hogy egy nap alatt háromféle sauvignon blanc-ba futottam bele. Nem mondanám, hogy a kedvencem, illetve ez így nem igaz, inkább eddig valahogy mindig elkerült, sosem gondoltam rá, mint választási lehetőségre. Dióhéjban had foglaljam össze, mit is érdemes tudni erről a fajtáról, illetve, hogy mik a fő jellemzői. Francia eredetű világfajta, fürtje kicsi, hengeres, tömött, sárgásfehér (a fenti képen láthatjátok). A könnyedebb, maximum közepes test mellett élénk savak jellemzik. Nem szereti a hosszas hordós érlelést, legszebb arcát a reduktív technológiával lehet előcsalogatni, és mivel aromatikus fajta, így ezzel az eljárással tudjuk a legjobban  megőrizni az elsődleges illat,-és ízjegyeit. Ebből következik, hogy nem túl sokáig eltartható bor, tehát ne vegyetek meg belőle 2-3 évesnél öregebbet. A legjellemzőbb illatjegyei a bodza, a frissen vágott fű,  és a csalán. Igazi tavaszi bor, amikor beleszagolsz, árad a kikelet  belőle! De visszakanyarodnék  a történetemhez, hogy hogyan is jutottam ezekhez a borokhoz.

 Első palack: Úgy került a karmaim közé, hogy az egyik vevőmnek rendeltem ide az üzletünkbe. Montes pincészet, 2015, sauvignon blanc, limited selection, Chile. (bolti ár: 3.400 ft.) Habár francia fajta, tökéletesen otthonra lelt Chilében, és Új-Zélandon, Dél-Afrikában, bár hozzá kell tennem, hogy sok pincészet olyan fajélesztőt használ, amely felerősíti a jellegzetes jegyeit a fajtának, jelen esetben a bodzát (azért a borkészítésnek is megvannak a maga trükkjei).

Második palack: Az Aldiban vásároltam. Nem hiszem, hogy  meglepődtök, de akármilyen üzletben járok, mindig megnézem a borkínálatot (ha ne adj isten a családdal vagyok, és elkeveredek, mindig tudják, hogy hol keressenek..). Ott is találtam egy palackot, Afrikan rock selection, 2015, sauvignon blanc, Dél- Afrika. (bolti ár: 890 ft.) Mindjárt ki is gyulladt az isteni szikra, hogy akkor megveszem, és  este kóstoljuk össze, hogy mi a különbség a két bor között, hisz mind a  termőhelyben, mind az árban is eltérés van.

Harmadik palack: Bejött hozzám egy etyeki borászat képviselője, azzal az ajánlattal, hogy nem szeretném-e forgalmazni a boraikat. Természetesen hagyna itt mintát is, kóstoljam meg, hogy hogy tetszik, és utána döntsek, hogy bekerülhet-e a kínálatunkba? Jó szívvel fogadtam ezt a remek ötletet, hiszen ki nem örül neki, ha kap egy ajándék bort? Nem találjátok ki, hogy mi volt az. Egy sauvignon blanc. Debreczeni Szőlőbirtok, és Pincészet, 2015. (bolti ár:1.500 ft.) Szóval így 3 borral felfegyverkezve érkeztem haza (nem csoda, hogy izmos vagyok, ezt a mennyiséget minden este felcipelni a hegyre), és nem sokat kellet győzködnöm a többieket, hogy ugorjunk neki a tesztnek. 

Hogy mi lett az eredmény? Nos, azt majd a következő írásomban elmesélem. Na jó, nem, megosztom most veletek, mert nem bírnám elviselni, ha a kíváncsiságtól nem tudnátok aludni, és esetleg arra vetemednétek, hogy a kérdéseitekkel zaklassatok, ami miatt  meg én nem tudnék aludni. Szóval ebben az esetben igaz lett az a megállapítás, hogy a drágább a jobb. A chilei bor fantasztikus volt! Nem tudom, hogy mennyire avatkoztak bele a készítés során, vagy ez Chilében tényleg ilyet tud produkálni ( jó, tudom), de eszméletlen. Olyan átható bodza illat áradt a pohárból, hogy komolyan mondom, már-már zavaró volt. Kijelenthetem, hogy ezt a bort csukott szemmel is felismerném (remélem azért sosem teszteltek le, mert mi van, ha mégsem, az roppant kínos lenne :-)). Mindez megjelent  az ízében is, mintha bodza szörpöt ittál volna.  Az Afrikai borról annyit tudok mondani, hogy ár-érték arányban teljesen jó vétel, sokkal, sokkal visszafogottabb illat, és ízvilág jellemezte, de maradt belőle másnapra is (micsoda józanság), és addigra sokat nyílt az illata, ízében nagy változást nem vettem észre. No, és most jön a neheze, hogy mit is mondhatnék a magyar borról, hogy sértődés ne essék? Sajnos egyáltalán nem tetszett. Illatában nem érződött semmi, ízében egy kicsit túlzó volt az alkohol, és nagyon jellegzetes volt az etyeki borokra jellemző savasság, ami nem baj, de emellett nem sok minden mást éreztem. Mielőtt megvádolnátok azzal, hogy " persze, ennyi bor után nem csoda, hogy már nem éreztél semmit", elmondanám, hogy ezt másnap este ittuk, és egybehangzóan mindegyikünknek ez volt a véleménye. De adok még esélyt neki, és újra fogom kóstolni, mert egy teszt nem teszt, nagyon sok minden befolyásolhatja, hogy milyennek is érzed a kóstolt  bort. Biztosan ti is észrevettétek, hogy ami egyszer már nagyon ízlett, azon máskor elcsodálkozol, hogy miért is voltam ettől elájulva? És hogy kerekké tegyem az írásom, álljék itt néhány példa, hogy milyen ételekhez is passzol a legjobban ez a bor. Amihez a legjobban illik, az a spárga. Egy igazi klasszikus párosítás. A spárgának is a frissen vágott fűre emlékeztető íze van. Nemsokára ezt ki is lehet próbálni, nem kell sokat várni, itt a spárga szezon. Hurrá, nagyon szeretem! Mindkét fajtájához megy. A sajtoknál írtam, hogy nagyon jó a lágy kecskesajtokhoz, ha ez a sajt még pluszban meg van forgatva zöldfűszerekben, az a teljes ízorgia. A chilei remekül megy a görög, és a mexikói konyhához, például a guacamole-hoz De sorolhatnám a halakat, a fokhagymás rákot, a spenótot, a zöldborsót, a  brokkolit. Biztos, hogy nem az olaszrizlingről beszélek? Mert ebből a felsorolásból az derül ki, hogy legalább olyan sokoldalú bor, mint az. Mivel zárhatnám a soraim, mint azzal, hogy kóstoljatok sauvignon blanc-t.

Plusz még azzal, hogy ide linkeltem az említett Oláh Ibi számot, vonatkoztassatok el a személyiségétől ,és csak a szöveget, és a hangszerelést figyeljétek. Az egész album nagyon jó.

Sziasztok!

Tegnap este egy nagyon fontos problémán gondolkoztam. Állandóan elhagyom a boromat. Mi az erkélyen főzünk, amikor tehetjük, ugyanis a konyha egyben van a nappalival, és ugye így  az illatok belengik  a szobát, ami addig kellemes, amíg éhes vagy, de utána? Szóval ebből kifolyólag én állandóan rohangálok az erkély, és a nappali között, mert valamit mindig elfelejtek kivinni, felaprítani, stb. Természetesen ha bemegyek, viszem magammal a poharam, aztán kimegyek,  keresem a borom, és nincs meg, mert benn hagytam (nem lehet ám bor nélkül főzni). De odabent is mindig különböző helyre teszem. Sosem találom! Szóval azon gondolkoztam, hogy hogyan lehetne megoldani, hogy mindig nálam legyen?! Talán ki kellene találni egy nyakba köthető poharat? No, de nem erről szeretnék írni nektek, csak gondoltam megosztom veletek ezt az őrült nagy dilemmámat.:-)

Hétvégén vendégek jönnek hozzánk, és előételnek gondoltam, hogy különböző sajtokat fogok felszolgálni. Egyrészt nincs vele semmi gond, másrészt jól felszívják az alkoholt, harmadrészt nem esznek olyan sokat a főfogásból  (vicceltem)! Ezért gondoltam, hogy egy kicsit beszélek a borok, és a sajtok párosításáról, hátha egy pár ötletet tudok adni nektek, arra az esetre, ha ti is vendégeket vártok, vagy ha csak egyszerűen ki akarjátok próbálni azt, hogy mihez, mi illik.

Kezdjük a legegyszerűbb fajtával a jó öreg trappistával, amelyhez mi más menne a legjobban, mint egy olaszrizling! Mondom nektek, az olaszrizling a bor,-és étel párosításnál a  legnagyobb jolly joker. Ennek a sajtnak nem túl karakteres az íze, talán enyhe kesernyésség fedezhető fel benne, és a rizling egyik jellemzője lehet a kesernyés ízérzet.

Az ementáli sajtokhoz próbáljunk ki egy irsai olivért, mert a borra jellemző pici édesség pont jól ki fogja emelni az ementáli édességét.

Lássuk a camemberteket. Általában egy hordóban érlelt chardonnay-val kiváló, hisz ezek a borok az érlelés módja miatt már testesebbek, krémesebbek, ugyanúgy, mint a sajtok. De már más a helyzet egy kecske camemberttel, mert ott a kecsketejnek az a jellegzetes íze más bort kíván. Méghozzá egy barrique chardonnay-t, mert ez a hordófajta azt az ízvilágot jeleníti meg a borban, amitől ehhez a sajthoz jól fog passzolni ( nem igazán lehet megfogalmazni, meg kell kóstolni, hogy megértsétek, mi is az az íz). Hogy ne legyen olyan egyszerű, ugye létezik lágy kecskesajt is.  Ide már nem való egy  hordóban érlelt bor, mivel a sajt friss, könnyed, ezért egy hasonló stílusú bort válasszunk hozzá. Egy üde, reduktív ( ugye tudjátok mit jelent  ez, hiszen már írtam róla) chardonnay, vagy ami még jobb, egy savignon blanc.  Ez általános érvényű szabály, hogy a könnyű, nem érlelt, friss sajtokhoz hasonló stílusú borokat válasszunk, míg az érleltebb, keményebb sajtokhoz, nagyobb testű fehérborokat, vagy ízlés szerint vörösborokat párosítsunk. Például  a feta sajtnak ( és általában a sós sajtoknak) jó kísérője lehet a portugieser ( könnyed, gyümölcsös) , vagy ha ragaszkodunk a fehérhez, akkor egy élénk savú rizling.

A füstölt sajtokhoz a füstös íz miatt megint csak egy barrique chardonnay-t tudok ajánlani, a hordó pörkölése miatt a borban is fellelhetőek ezek az aromák. 

A személyes kedvenceim, a kékpenészes sajtok. Bár egy időre sikerült megundorodnom tőle, mert természetesen egyszer túl ettem magam belőle ( van még egy- két ilyen étel, és ital a listán). Szerintem Isten ezekhez teremtette a késői szüretelésű tokaji borokat! Ennél összeillőbb párost! De ha valaki esetleg külföldön él ( igen, Zoli ezt neked mondom), akkor válasszon mellé egy édes sherryt, vagy egy jó portóit.

A végére hagytam egy igazi klasszikus magyar sajtot, amit nagyon sokan imádnak, de körülbelül ugyanannyian utálnak, és ez nem más, mint a pálpusztai. Ha ilyen van a hűtőnkben, amikor kinyitod, azért az az illat rendesen mellbe vágó tud lenni. Talán csipesszel az orromon meg tudnám enni, bevallom őszintén, nem tudtam még rávenni magam. Pedig az igazi francia camemberteket imádom, holott azoknak is van egy bukéja. Ez a sajtféle az úgynevezett rúzsos bevonatú, lágy sajtok csoportjába tartozik, ezekről elmondható, hogy egy Cabernet Franc, vagy egy Cabernet Savignon tökéletes hozzá.

Tudom, hogy még millió sajtféle létezik, de azt hiszem, hogy a mindennapjainkban ezekkel találkozunk a legtöbbet. De hogy felülírjak mindent, létezik egy ital, ami mindenhez jó ( kivételesen nem az olaszrizling az), és az nem más, mint a PEZSGŐ! Viccet félretéve elég sok sajthoz illik azok közül, amiket felsoroltam, és azokhoz is, amiket nem, pl. a cheddar  lágy sajtokhoz, az edamihoz.

Ha többet akartok megtudni erről a témáról, vagy ha  szeretnétek összekóstolni ezeket a párosokat, akkor menjetek el a balatonföldvári bor,-és sajtnapokra, bár idén még nincs dátum, hogy mikor lesz. Tavaly augusztusban volt. Vagy forduljatok hozzám bizalommal!:-) Még ideteszek egy képet, mert olyan szépek, és gusztusosak, hogy az embernek ( vagyis nekem) egyből jobb kedve lesz tőle.

 Sőt, ha ez még nem lenne elég, a véletlen úgy hozta, hogy pont egy olyan bort vittem haza, amely illet hozzá! De hogy az elején kezdjem a történetet, kicsit menjünk vissza az időben. Reggel mondja életem étterme, (pardon, értelme) hogy éjjel még nézett Jamie-től kaját a tv-ben, és hogy próbáljuk már ki. ( Esküszöm, nem szponzorál Jamie Oliver, nem azért reklámozom, bár tegyük hozzá, az azért nem lenne rossz. De mit tegyek, ha ő a kedvenc?)  Ez egy kókusztejben főzött ragacsos rizs, párolt hallal, és egy ilyen nem is tudom minek nevezhető szósz szerűséggel, talán állagra a salsához hasonlít a legjobban. Mi tagadás, mikor így ezt először meghallottam, hát nem fogott el a lelkesedés, valahogy a párolt hal nem hozott lázba. Gondoltam magamban, milyen lehet egy főtt hal? De üsse kő, próbáljuk ki!  Az eredetiben sügér szerepel, de  természetesen nálunk nem árulnak minden sarkon sügeret :-) , ezért felfedező körútra indultam a közeli boltokban. A " hatalmas" kínálatból a hekk tűnt a a legjobb választásnak, ez tovább lombozta amúgy sem virágos jókedvemet, láttam magamat a vacsora asztalnál, ahogy savanyú fejjel turkálom a kaját, és hogy éhesen fekszem le.  Az üzletben éppen nagytakarítást végeztem a borok között, időnként átnézem őket, hogy miből, milyen évjáratunk van, és amit úgy ítélek meg, azt szelektálom, selejtbe teszem. ( Egyszer majd egy Dom Perignon-t is leselejtezek :-)) De nem szoktam kidobni őket, hanem kísérletképpen hazaviszem, hisz abból is tanul az ember, ha ezeket megkóstolja. Lényeg, a lényeg, hogy egy Bussay Traminit ítéltem halálra, és nem hogy nem volt baja a bornak, igazán finom volt, és tényleg nagyon illett a vacsorához, amely annyira finom lett, hogy mindet megettünk, sőt, nem bántam volna, ha még kétszeres mennyiség lett volna belőle. A natúr halíz, a kókusztejes rizzsel, és ( itt a lényeg) azzal az intenzív korianderes, hagymás, chilis, gyömbéres, lime-os szósszal, teljes volt az összhang. Ugye itt is azon van a hangsúly, hogy mi a domináns. Mihez válasszuk a bort? Lehet már unalmas vagyok, hogy mindig ismétlem magam, de tudjátok, mindig a szószhoz/mártáshoz válasszunk! Ebben az esetben a koriander, és a gyömbér keleties íze pont a traminihez illett.( mert ennek a fajtának a fő jellemzője a fűszeresség, de ezt már mondanom sem kell, kívülről fújjátok:-)) Még a gyerek is gratulációját fejezte ki, pedig ő aztán nem szereti a halat. Biztosan vicces lehettem, mert először csak óvatosan, kis falatokat ettem, aztán egyre jobban elkezdtem tömni, közben azt mormolva, hogy "ez nagyon finom, ez nagyon finom." Szóval így lett egy reménytelennek tűnő estéből egy csodás vacsora. Ha meghoztam a kedveteket, íme a recept, próbáljátok ki, nem fogjátok megbánni, legközelebb megpróbálok valami jobb halat szerezni hozzá. 

Egy mozsárba (lehetőleg egy nagy,kőmozsár) tegyük bele a karikára vágott póréhagymát, a chilit, a friss, apróra vágott koriandert, a kisebb darabokra szelt gyömbért, sózzuk, borsozzuk, és jó alaposan törjük össze. Ha ez megvan, facsarjunk hozzá egy fél lime-ot. Meglátjátok, egészen más íze lesz, mintha robotgépben csinálnátok.

A rizshez öntsünk egy lábosba egy kókusztej konzervet, a konzervdobozt töltsük tele rizzsel, azt is bele, aztán egy doboznyi víz, megsózod, és megfőzöd. Ehhez már némi rutin kell, nem olyan egyszerű dolog rizst főzni, és érdemes valami jobb fajtát venni, ehhez a basmati rizs illik a legjobban. A halat be kell irdalni, nem túl sűrűn, de csontig, sózod, borsozod, aztán egy tepsibe rakod, és aláöntesz kb. 4 dl. meleg vizet ( a legegyszerűbb vízforralóban melegíteni vizet), lealufóliázod, és mehet a sütőbe olyan negyed órára. Ennyi! Végtelenül egyszerű ( a rizst leszámítva), és megvan egy fél óra alatt. Nem mellékesen igazán könnyű vacsora, szóval aki fogyókúrázik, annak is tökéletes. Itt alant mellékelem a fotót a mi produkciónkról.:-)

 A hal ki sem látszik a korianderes cucc alól, de higgyétek el, kell ennyi, sőt!